Az ország polgárainak az adósságon kívül semmije sem maradt. Az emberek lába alól kihúzták a talajt, fejük fölül elárverezik a tetőt. A hatalom sorra fogadja el a jogsértő törvényeket és fogalmazza meg közhatalmi határozatait, írja alá érvénytelen szerződéseit
A szakértői kormány megalakulása új szakaszt nyitott az életünkben. Naponta tapasztalhatjuk, hogy kriminális méreteket öltött a nemzet javainak fosztogatása. Megkezdődött a víz, a föld, az erdő, a történelmi, kulturális javak még megmaradt részeinek elsajátítása.
A legmegdöbbentőbb ebben nem az, hogy az uralkodó réteg haramiák módjára próbálja megszerezni, átjátszani a maradék szellemi, erkölcsi és anyagi értékeket. Ez a magatartás eddig sem volt ismeretlen. Az 1980-as esztendők óta szünet nélkül tart a spontán és a jól megfontolt, megtervezett magánosítás. A közjavak felszámolása, amely a nagy állami vállalatok átalakításával kezdődött, s a kisközértek eladásával, az élelmiszer-ipari cégek átruházásával és megszüntetésével, az állami földek bérbeadásával folytatódott, jelenleg is tart. Tűrhetetlenné az teszi ezt az utolsó szakaszt, hogy világossá vált: tényleg mindent elloptak. Az ország polgárainak az adósságon kívül semmije sem maradt. Az emberek lába alól kihúzták a talajt, fejük fölül elárverezik a tetőt. A hatalom birtokosai sorra fogadják el a jogsértő törvényeket, és fogalmazzák meg közhatalmi határozataikat, írják alá érvénytelen szerződéseiket.
Legutóbb bizonyos körök számára a gyógyvíz is szabad préda lett. Az Országgyűlés június 15-én a vízgazdálkodásról szóló törvény módosításával lehetővé tette, hogy a termálvíz kitermelését végző vállalkozók egyedi engedéllyel felmentést kapjanak kötelezettségeik alól. Ne kelljen a vizet visszajuttatniuk a földbe, holott ez létfeltétel, elemi érdek. Sólyom László köztársasági elnök a héten politikai vétóval élt: a törvényt nem írta alá, hanem megfontolásra viszszaküldte a parlamentnek. Arról tehát ismét szavazni kell. Elgondolkodtató, milyen tényeket, szempontokat hagyott figyelmen kívül az Országgyűlés többsége, amikor elfogadta a jogszabályt. Nem vette figyelembe például, hogy a víz visszatáplálása fontos a felszín alatti egységes bázis megóvásához. A termálvizek ugyanis kapcsolatban vannak az ivóvízkinccsel, amely Magyarországon szinte teljes egészében a felszín alatt található. Mivel ezek a vizek természetes úton meglehetősen lassan pótlódnak, a kitermelt termálvíznek minél nagyobb arányban vissza kell kerülnie a földbe.
Erre hivatkozott egyebek között a köztársasági elnök, s a még ki nem hirdetett törvény kijavítását kéri. Nem feltételezhetjük persze, hogy a jogszabályt előterjesztő szakértői kormány ne ismerte volna az összefüggéseket. Tudnia kellett, hogy a vízbázis tönkretételéről, a föld kirablásáról lehet szó, ennek ellenére szavaztatta meg készséges támogatóival, képviselőivel a paragrafusokat. Szántszándékkal rendelkezett úgy, kerül, amibe kerül, lehetővé teszi, hogy a vállalkozók ne juttassák vissza a vizet, mert hová lenne akkor a profitjuk? Egyedileg, hatósági engedély alapján, eltekintett tehát a közérdektől, az élet forrásául szolgáló természetes vízkészlet megóvásától.
Szokták mondani: azért van a paragrafus közepén a lyuk, hogy kibújjunk a rendelkezés alól. Ám mi célt szolgál a törvény? Azt, hogy normának, a magatartás zsinórmértékének tekintsük, vagy pedig, hogy így mentesüljünk a kötelességektől? Jelen esetben, a szakértői kormány jóvoltából az utóbbi változat érvényes: a még létező parlamenti többség törvényben ad felmentést a törvény megtartása alól. Így érvényesül nálunk azután a törvény előtti egyenlőség. A törvény eleve magában foglalja az egyenlők egyenlőtlenségét, emiatt az átlagpolgárok egyenlők, a holdudvarhoz tartozók viszont egyenlőbbek a többieknél. A befektetéseit az adóparadicsomba menekítő gazdag és előkelő ember törvényben kap módot arra, hogy tág határidőn belül, szankciók nélkül hazahozhassa adózatlan vagyonát. Másoktól így látszólag megfelelő erkölcsi alappal követelheti meg a súlyos közterhek elviselését. Történik mindez azt követően, hogy az Alkotmánybíróság a Bokros-csomag idején felhívta a figyelmet: a jogalkotás jogával sem lehet visszaélni. Most számos esetben alighanem ez történik.
A privilégiumok, a kiváltságok szövevényes rendszerére figyelmeztet az a felhívás is, amelyet a héten a Fidesz tett közzé. A polgári párt szakpolitikusai a legértékesebb tíz hazai kastély privatizációs tervei kapcsán jelentették be, nem helyeselnék, ha pénzemberek, vállalkozók felvásárolnák az ország kiemelt üdülőhelyein található, patinás építményeket. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az eddigi információk szerint vagyonkezelésbe adná a jórészt már felújított kastélyokat, amelyek a Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó és a Tatai-tó környékén találhatók. Rendbehozatalukra az elmúlt években milliárdokat költött az állam. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök pedig 2006-ban azt az ígéretet tette: kulturális célokra a helyi közösségek rendelkezésére bocsátják az értékes ingatlanokat. Legtöbbjükben egyébként jelenleg múzeum is működik. Korábban uniós pénzt szántak a fejlesztésükre.
Most azzal szembesülhetünk, hogy azok a barátok, ismerősök és üzletfelek, akik eddig netán nem tudtak részesülni a közvagyonból, végre megkapják a jussukat. A bolt meglehetős haszonnal kecsegtet, hiszen a reprezentatív üdülőövezetek vigalmi központtá bővíthetők. Egymás után nyílhatnak majd a kaszinók. A Fidesz szerint a kormányt válságkezelés címén csak azért tartja életben a parlamenti szavazóbázis, hogy a még meglévő nemzeti vagyont politikai szempontból a lehető leghatékonyabban tudják privatizálni. A szaktárca legújabb mentegetőző fogadkozásait nem vehetjük készpénznek.
A Fidesz egyébként már korábban munkacsoportokat hozott létre az olyan megállapodások feltárására és elemzésére, amelyeket a termőföld, a vízkészlet és az erdők privatizálásáról kötöttek. Az ellenzéki párt ezzel azt erősíti meg, hogy az érvénytelen ügyletek felülvizsgálata nem maradhat el. Bizonyosak lehetünk ugyanakkor abban, hogy a párt erőfeszítése önmagában nem elegendő. A civil szervezetek, az érdeklődő magánszemélyek figyelmének is ki kell terjednie minden olyan megoldásra, amely nem illeszthető a jogállam, az alkotmányosság kereteibe. Lehetőségeihez képest kinek-kinek szükséges feltérképeznie, számon tartania, milyen szerződések és jogszabályok vezettek el ahhoz, hogy a polgárokat kisemmizzék úgynevezett szakértőik. Az államfőhöz hasonlóan így a maguk helyén és módján az ország lakóinak is élniük kell a politikai vétó lehetőségével.
Emlékezhetünk: ez történt 2008. április 9-én is, amikor több mint hárommillió választópolgár hozta az arrogáns és kíméletlen politikusok tudomására: mindent nem hajlandó eltűrni. A tandíj, a vizitdíj, a kórházi napidíj a múlté. A kormány ezután szétesett, majd Gyurcsány távozott a végrehajtó hatalom éléről. A bomlás már ekkor megindult. Az MSZP–SZDSZ-koalíció legnagyobb privatizációs terve is vereséget szenvedett: nem sikerült befektetők kezére juttatni a társadalombiztosítás milliárdjait. Ebben szintén közreműködött a köztársasági elnök, a pénztártörvényt ugyanis visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek. Némi korrekcióval a jogszabályt másodszor is megszavazták, de április 9-én a háromigenes voksolással a nép közvetve erről is kimondta a halálos ítéletet. A befektetők visszaléptek – a polgári szövetség előzőleg figyelmeztetett, nem fogadná el a tranzakciót. A civil társadalomnak ezután is nemet kell mondania a törvényesített, legalizált rablásra.
