Aknászok

Lassan elül a MÁV új elnökének múlt heti kinevezése körül keletkezett vihar. Mint ismert, az okozott kisebbfajta politikai szenzációt, hogy a Fidesz alapító tagját, Andrási Miklóst nevezte ki a szocialista Bajnai-kormány az állami társaság élére. A baráti média vette is a „nagykoalíciós” üzenetet, felcsendült a Fidesz sem tenne mást tétel mélyen demokratikus (lásd még: nincs alternatíva) dallama. Mintha nem lenne ismert az ellenzéknek a kormányétól eltérő álláspontja a vasúttársaság jövőjéről, mintha nem ismernénk az ilyen „átállások” emberi hátterét, mozgatórugóit. A „fideszes” káder kinevezése mögött – jut is eszembe: és ugyan miféle felhatalmazás alapján delegálhatna az ellenzék egy ilyen posztra bárkit is? – a hatalmukhoz görcsösen ragaszkodók ravasz és kétségbeesett számítását vélem felfedezni: olyan rosszul vezették a rájuk bízott országot az utóbbi hét évben, hogy már azt próbálják elhitetni a közvélemény kevéssé tájékozott részével: a Fidesz is részese a kormányzásnak. Ne feledjük, olyan pallérozott elme, mint Vágó István is képes volt nemrégiben olyasmit mondani, hogy az elmúlt évek bajaiért (is) Orbán Viktor a felelős. Amúgy valóban komolyan növelné az MSZP választási esélyeit, ha kiderülne: a Fidesz van kormányon.
A valóság azonban az, hogy a polgári ellenzék további értékes hónapokat veszít, amíg a választók akaratából hozzáláthat az ország újjáépítéséhez. A szocialisták kongresszusán ugyanis eldőlt, hogy ők nem fognak előre hozott választásokat kezdeményezni. Ha a jövő évi költségvetés november végére ígért elfogadása után ez mégis megtörténne, s valamikor az év elején az urnákhoz járulhatnánk, az a voksolás már csak közjogi értelemben lenne előre hozott. Joggal vetődik fel a kérdés: miért akarja kitölteni teljes mandátumát az MSZP? Mert van még mit ellopni? Mert minden hatalomban eltöltött nap önmagáért jó? Esetleg bíznak a csodafegyverben? Akármit is mondanak, a kampány finisében most is lesz valamilyen osztogatás, amivel hitelesíteni próbálják az éppen előhúzott bankár- és tőkeellenes, plebejus baloldali és persze rendpárti retorikát. Az IMF-hitel azonban a szigorú követelmények miatt legalább annyira fegyelmező korlátot, mint növekvő mozgásteret jelent. A valutaalaphoz küldözgetett szándéklevelekből – amelyek nem mellesleg azonosak a Bajnai-kormány igazi programjával – túl sok esélyt nem olvasnék ki a választásokra a szocialista stratégák helyében.
Akkor viszont marad a kérdés: miért ragaszkodnak a kormányzásukból hátralévő kilenc hónaphoz? Attól tartok, azért, mert szeretnék minél jobban megkötni az utánuk érkezők kezét. (2006-ban is az utánunk a vízözön volt az egyik vezérelv, csak akkor végül az ő nyakukba ömlött a saját szennyük.) Ezért hívják le az utolsó eurócentig a gigahitelt, s alighanem egy újabb kölcsönről is szívesen megállapodnának az IMF-fel. Az átmeneti kormányfő pedig nagy kedvvel nyilatkozgat arról, hogy válságkezelő intézkedéseikkel a következő kabinet(ek) útját is kijelölik. Ezt máshol kényszerpályának hívják, aminek szépségeiről néhai Antall József is sokat tudna mesélni. Az MSZP ezzel párhuzamosan már a Fideszt mint leendő kormányerőt faggatja: visszaállítaná-e az általa éppen most megvont 13. havi nyugdíjat? Mintha előre dörzsölnék a tenyerüket: mit fog kezdeni Orbán Viktor azzal az adósságtengerrel, lefékezett gazdasággal, kisöpört államkasszával, ami újabb elrontott országlásuk örökségeként hátramarad?
Előre hozott választás helyett az előre hozott ellenzékiséget választották a szocialisták. Végül is a lezüllesztett vasutat is a Fidesz irányítja, nem igaz?