23 éve
Lékai László halála
Lapzártakor érkezett a hír: hétfőn délután életének 77. évében, szívroham következtében Esztergomban elhunyt dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. Egyházi, politikai példaképe Fráter György és Pázmány Péter volt. Amint egy, a halála előtt alig két héttel adott interjújában elmondta, azért, mert „ők nagyon nehéz történelmi időkben próbáltak politikusan, az adott körülményeket figyelembe véve a hitüknek, egyházi szolgálatuknak és a magyarság érdekeinek egyaránt megfelelni.”
1986. július 1., kedd
5 éve
Egyhavi nyugdíjat nyel el az infláció
Idén az átlagos inflációt meghaladó mértékű áremelkedésre számíthatnak a nyugdíjasok. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint az év első öt hónapjában a fogyasztói árak hét százalékkal nőttek az előző esztendő azonos időszakához képest, miközben a nyugdíjas fogyasztói körre számított áremelkedés mértéke elérte a 8,1 százalékot. A jelentés megállapítja: az időskorúak életének drágulása mögött döntően a háztartási energia árainak emelkedése áll, amelynek üteme az idén meghaladta a 16 százalékot. A számítások alapján éves szinten egyhavi átlagnyugdíjjal lesznek magasabbak az idén az időskorúak kiadásai.
2004. július 5., hétfő
A Magyar Nemzet korábbi számai alapján
összeállította: Pethő Tibor
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
