A legtisztább vizű, a legmutatósabb partszakaszú, a környezetvédelmi, a higiéniai és a biztonsági követelményeknek maradéktalanul megfelelő hazai tavak fürdőhelyeit tüntették ki a hét végén Balatonfüreden. Elismerésben részesült öt, minden hajózási igényt kielégítő közforgalmú és vitorláskikötő is.
Az öt éve kezdődött kék zászlós strand- és kikötőminősítést idén a Balatoni Szövetség kapta feladatul, így annak kellett gondoskodnia természetvédelmi, vízbiológus, közegészségügyi, mentőszervezeti és turisztikai szakemberekből álló bizottság felállításáról, továbbá a zászló elnyerésére pályázó strandok, hajókikötők alapos vizsgálatáról.
A Balatonfüreden megtartott zászlóátadási ünnepségen a balatoni strandoknak jutott a legtöbb elismerés, a huszonkilenc fürdőhelyből huszonhatot érdemeltek ki. Kékzászlós lett a gárdonyi Sport Beach, a fertőrákosi vízi telep és a kiskörei szabad strand is. A közforgalmú és a vitorláskikötők közül zászlót kapott a balatonföldvári, a szigligeti, a zánkai és a fertőrákosi, a csónakkikötők közül pedig a balatongyöröki. A minősítés egy évre szól, jövőre újabb fürdőhelyek pályázhatnak, a most kitüntetetteknek pedig meg kell védeniük a címet.
Az Európai Bizottság közelmúltban kiadott jelentése szerint 2008-ban Magyarország jól szerepelt a kontinens fürdőhelyeit minősítő nemzetközi versenyben. A 256 hazai strand nyolcvanhat százaléka megfelelt az előírásoknak, 131 kiváló minősítést kapott. Míg 2007-ben tizenkét hazai strandot zárattak be, tavaly csak hét jutott erre a sorsra.
Átadták a Kékhullám zászlókat
Az Európai Unióban rendszeresített Kékhullám zászlóval ismerte el a környezetvédelmi és vízügyi tárca a legtisztább vizű és a legkomfortosabb hazai fürdőhelyeket. A balatonfüredi Esterházy strandon tartott hét végi ceremónián huszonhat balatoni, egy Fertő tavi, egy Velencei-tavi, egy Tisza-tavi fürdőhely és öt hajókikötő képviselője vette át a Kékhullám zászlót.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!