Az ÁVH védőszentje

2009. 07. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valamit tudhat Császár Józsefné, a Belügyminisztérium nyugdíjas veteránja, a munkásmozgalom régi harcosa. Akkor került először a nyilvánosság fókuszába, amikor másfél évtizeddel ezelőtt pecsétes igazolást adott arról, hogy a megboldogult Államvédelmi Hatóságnál (ÁVH) nem bántalmazták a foglyokat. Császárné az említett iratot az Eörsi és Társa Ügyvédi Iroda kérésére készítette, amelyben a hírhedt ÁVH-s vallatótiszt, a körömletépéseiről elhíresült Bauer Miklós, a „Körmös” is dolgozott.
Őfelsége, Császárné most azért lett téma ismét, mert az általa vezetett Nemzedékek Biztonságáért Közalapítvány az elmúlt három évben csaknem százmillió forintnyi támogatást kapott közpénzből a rendészeti tárcától (tavaly harmincötmilliót).
A bolsevik matróna neve már az Egymásért-ügyben is felbukkant, ugyanis a több száz milliós adó- és vámcsalás miatt büntetőeljárásba keveredett alapítvány tizennégymillióval támogatta Császárné szervezetét, illetve leányának kft.-jét. Császár Józsefné alapítványa amúgy a 2001-ben egymilliárd forinttal létrehozott Biztonságos Magyarországért Közalapítvány megszűnése után annak ingó vagyonát is megörökölte 2007-ben. Még hallani fogunk Császárnéról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.