Betyárdivat a Misztrálon

Az időjárás ugyan nem kedvezett Nagymaroson az énekelt versek hétvégéjének, de mivel a zenei program nagyon erős volt, sikerült megvalósítani a szervezők célját, hogy olyan előadókra hívják fel a figyelmet, akiket a legtöbben nem ismernek annyira, mint amennyire megérdemelnék.

Kátai Zoltán énekmondó a Mákvirág együttessel bejárta a világot pályája elején. Vasárnap este a Gondolatok házában katonanótákat, verseket énekelt, köztük a néhány hónapja megjelent Janus Pannonius albumon szereplő dalokat: a két Hunyadi sírfeliratát és Az emberi élet veszteségéről című verset, bizonyítva, hogy a számos hangszert, több énekhangot felvonultató, hallgatókényeztető együttesek után még mindig ki lehet állni egy szál kobozzal, feltéve, ha valaki karizmatikus énekes. Ha valaki úgy néz ki, úgy beszél, úgy énekel, mintha ötszáz évet ugrottunk volna vissza az időben, mégis a kor emberét találja szíven.
Vasárnap este kilenc óra felé már úgy éreztem, nem fér belém sem több zene, sem több vers. Csakhogy akkor a templom melletti padokhoz invitáltak a dalnokversenyt megnyerő Berenisz együttes tagjai, akiknek egyébként is az a hírük, hogy bárhol megállnak énekelni egyet, ahol csak kedvük tartja. Két népdal és Radnóti Bájolója után még két tangót, meg a Bóbita kissé bluesos verzióját is elénekelték hirtelenében.
Az idei Misztrál Fesztivál egyébként is a spontaneitás ünnepe. Az eső miatt elmaradt szombati Hollóének koncertet vasárnap délelőtt a vásártéren hallgathatták meg az arra járók, a Klári sörözőből pedig pénteken jóval éjfél után még népdalok, katonanóták szűrődtek ki összeverődött fesztiválozók előadásában. A spontaneitás jellemezte a Duna-parti nagy színpadon a Kerekes Band koncertjét is, majdnem minden táncra hívogató instrumentális daluknak valamilyen ballada volt a címe. Fehér Zsombor, az ördöngös furulyás azt is bemutatta, milyen az új évezred betyárdivatja: farmernadrág, edzőcipő, Jimi Hendrix-es piros póló, Rózsa Sándor-kalap, fekete sújtásos mente. Hozzá démonian kígyózó mozgás és elképesztő virtuozitás, belső szabadság, vagányság és végtelen életkedv.
A Zurgó moldvai táncházát sokan nem hagyták volna ki semmi pénzért még a késői órán sem. Mire odaértem, már javában járta az ország minden részéből érkezett közönségük, köztük egy törékeny, pici japán asszony, aki már tavaly is végigtáncolta az összes estét.