Családellenes a politika, kevés a gyerek

Kevesebb gyermek születik hazánkban a tavalyi évhez viszonyítva, miközben növekszik a halálozások száma. Lakner Zoltán szociológus szerint ez nem csupán a néhány hónapja tartó gazdasági válság következménye: az ok a többéves család- és házasságellenes politikában keresendő.

Mizsei Bernadett
2009. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén január és május között 38 964 gyermek született Magyarországon, 1,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A halálozások száma eközben 0,7 százalékkal nőtt 2008 első öt hónapjához viszonyítva. A természetes fogyás 17 545 fő volt, 1169-cel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám május végén 10,02 millió fő volt hazánkban.
Lakner Zoltán szociológus szerint az évek óta tartó családellenes és megszorító intézkedések miatt folyamatosan negatív üzenetek érkeznek a politika irányából. A bizonytalanná váló családtámogató rendszerek miatt egyre kevesebb fiatal vállal gyermeket. A mai huszonévesek tudatosabban tervezik a jövőt, mint korábban, így komolyan befolyásolják terveiket az olyan intézkedések, mint például a kiegészítő családi pótlék három évvel ezelőtti vagy a gyermekgondozási segély jövő évtől történő megszüntetése. – Nem egy okban keresendő a népességfogyás ténye. Az elmúlt évek kormányzati intézkedései sem a család, sem a házasság intézményét nem erősítik – jelezte.
Idetartozik, hogy a KSH adatai szerint a házasságkötések száma idén márciusban és májusban visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. 2009 januárjában és májusában 12 293 házasságkötés történt, 547-tel (4,3 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Lakner szerint mindez annak ellenére történik, hogy hazánkban a többi európai országhoz viszonyítva a fiatalok jelentős része házasságkötésre törekszik. – Hat-hét éve a házasság és a család intézményét gyengítő intézkedések születnek – szögezte le Lakner.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.