Tíz hely a világranglistán, 37 ezer dollár, valamint egy edző – ha minden igaz, ennyit nyert Szávay Ágnes azzal, hogy múlt héten diadalmaskodott a 220 ezer dollár összdíjazású budapesti női tenisztornán. Az első két állítás már most tény; a 37. pozícióból a 27.-re rukkolt előre a WTA friss listáján, döntőbeli riválisa, a svájci Patty Schnyder kettőt lépett felfelé a 21. helyről a 19.-re. A magyarok közül Czink Melinda egyet rontott (53.), mint ahogy Kapros Anikó kivételével a többiek sem javítottak. Az élen továbbra is az orosz Dinara Szafina áll.
Szávay nem áll rajthoz a héten kezdődött prágai, illetve a szívének – két évvel ezelőtt aratott sikere miatt – oly’ kedves palermói versenyen sem, helyette bő kéthetes ausztriai edzőtáborba vonul osztrák trénerével, Karl-Heinz Wetterrel. Közös jövöjükről így nyilatkozott a honlapján: „Karl-Heinz nélkül nem nyertem volna meg a döntőt. Az első játszma elvesztése után sírás közeli állapotban voltam, bejött hozzám, majd amikor kiment, mosolyogtam, nagyon nagy kő esett le a szívemről. Összességében elég jól sikerült az ismerkedős két hét, mindenképpen szeretnék vele tovább dolgozni és remélem, hogy a jövőben is így folytatjuk a mérkőzéseken. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összehangolódunk, nagyon pozitív az egész élmény, amiből szép sikerek születhetnek a jövőben. Remélem, sikerült hoszszú távra megtalálnom a megfelelő edzőt.”
A részletekben még nem állapodtak meg, de a villámgyorsan érkező első közös diadal láttán van értelme a közös munkának. Ági fél éve szakított addigi felkészítőjével, Kuhárszky Zoltánnal, azóta csak szükségmegoldások követték egymást, a jelek szerint Wetter lehet az igazi. Az augusztus elején induló amerikai kemény pályás idénynek mindenesetre együtt vághatnak neki, honfitársnőnk addig nem versenyez.
Női világranglista: 1. (1.) Dinara Szafina (orosz) 10 521 pont, 2. (2.) S. Williams (amerikai) 8758. 3. (3.) V. Williams (amerikai) 6617, 4. (4.) Gyementyjeva (orosz) 6591, 5. (5.) Kuznyecova (orosz) 6071, 6. (6.) Jankovics (szerb) 5980, … 19. (21.) Schnyder (svájci) 2311, … 27. (37.) Szávay 1752, … 53. (52.) Czink 1137, … 165. (158.) Marosi 370, … 222. (223.) Kapros Anikó 250, … 258. (183.) Arn Gréta 197.
Hajdú B. István beleállt az MLSZ-be és az akadémiákba
