Bejegyezték Bugár pártját. A szlovák belügyminisztérium váratlan és szokatlan gyorsasággal, alig három nap alatt ellenőrizte a Magyar Koalíció Pártjából kilépő politikusok által kezdeményezett szlovák–magyar Most-Híd párt alapszabályát és a bejegyzéshez szükséges mintegy 28 ezer támogató aláírást, péntektől tehát hivatalosan is elkezdte munkáját a Bugár Béla nevével fémjelzett tömörülés. A kormánypárti szlovák politikusok örömmel fogadták a pártot, s máris arról beszélnek, hogy az új tömörülés nyitottabb lesz az együttműködésre, mint a „radikális MKP”. (N. S.)
Pavol Paska házelnök után tegnap Csáky Pál tájékoztatta az EU-tagországok Pozsonyba akkreditált nagyköveteit, leszögezve, hogy a szlovák parlament által elfogadott jogszabály ellentétes a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának szellemiségével és számos konkrét cikkelyével. A Magyar Koalíció Pártja kifogásolja, hogy az anyanyelvhasználatért büntethetők lesznek az államigazgatásban és az önkormányzati szférában dolgozó természetes személyek is, amenynyiben anyanyelvüket használják. A törvény megfogalmazása értelmezési vitákat is okozhat, hiszen azt is lehetővé teszi a szlovákoknak, hogy ha a kisebbségek rendezvényeire „tévednek”, szót kérhetnek és szlovákul szónokolhatnak a jelenlévőknek. Csáky szerint gazdaságilag is diszkriminatív a törvény a magyarokkal szemben, tekintettel arra, hogy minden nyilvános dokumentumukat kétnyelvűen kell elkészíteniük, ami külön kiadásokkal jár, miközben a Dél-Szlovákiában vállalkozó szlovákoknak a törvény nem teszi kötelezővé a magyar nyelvű feliratozás kötelezettségét.
A szlovák nyelvtörvény visszavonását kérte az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke tegnap a budapesti szlovák nagykövetség előtt. Rétvári Bence magyarul és szlovákul is elmondta a szervezet kérését. A kereszténydemokrata politikus újságírók előtt azt mondta, a nyelvtörvényben rögzítetteket nem kell betartani, hiszen az Európai Unióba történő belépéssel minden tagország elfogadta a nyelvhasználatra vonatkozó szabályokat, miszerint a 27 tagállamban 23 hivatalos nyelv van. Rétvári Bence egy magyar–szlovák szótárt tett a nagykövetség postaládájába, hogy megkönnyítse a magyar anyanyelvű állampolgárok megértését.
A nyelvtörvénnyel kapcsolatban levélben fordult több európai fórumhoz, így az Európa Tanácshoz (ET) Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője és Eörsi Mátyás, az ET liberális frakcióvezetője; céljuk, hogy Szlovákia vonja vissza a jogszabályt.
A szlovák államnyelvtörvény egyébként nem vonatkozik a nemzeti kisebbségek sajtójára – közölte a pozsonyi kulturális minisztérium.
Vezércikk a 7. oldalon