Dohány utca: se szemtanú, se felvétel

Munkatársunktól
2009. 07. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Körülbelül tízszer megkérdezték, hogy zsidó vagyok-e, mielőtt megütöttek volna – nyilatkozta a Hvg.hu-nak adott interjújában „Schlesinger Alajos” álnéven az a 27 éves férfi, akit a múlt héten vertek meg. A közösség tagja elleni erőszak miatt indított nyomozás eddigi adatai szerint zsidósága miatt érte a támadás.
Az ortodox zsidó szerint rablásról szó sem volt, hiszen semmijét sem vitték el a Dohány utcai házának kapualjában. Öltözetére vonatkozó kérdésre kijelentette: „haszid módra, fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény és micisapka volt rajtam, kint a cicesz, plusz szakállas vagyok. Egyértelműen látszik a zsidóságom.” Támadóiból nem sokat látott a sértett, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, a karján és bordáján zúzódásokat szenvedett. Az esetre úgy emlékezett, hogy hazafelé tartva, a kapualjban mögötte ment három ember. – Ketten jöttek utánam, a harmadik a kapunál maradt őrszemnek. Kaptam egy állast, majd egy gyomrost. A földre zuhantam, majd mindketten elkezdtek rugdosni. A bordámat rúgták, mindkét oldalról, aztán jött egy aszszony. Lehet, hogy az ő közeledésének a hangjára menekültek el a támadóim. Kiderült, a Dohány utcai térfigyelő kamerán látható vagyok, amint bemegyek a házba, de a támadóim sajnos nem, a rendőrség szerint pont akkor fordult el a kamera – mondta a férfi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.