Egy bronz és egy hivatalos tiltakozás

U N I V E R S I A D E

MTI
2009. 07. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bronzérmet nyert a cselgáncsozó Csernoviczki Éva tegnap a belgrádi Universiadén. A tatabányaiak 48 kg-os versenyzője két magabiztos győzelem után az elődöntőben kikapott, így a vigaszágra került, ahol a harmadik helyért ipponnal győzött belga riválisa ellen. Az övé a magyar dzsúdósok harmadik medálja, hiszen a 73 kg-os Ungvári Attila csütörtökön második, míg a +100 kg-os Bor Barna kedden harmadik lett.
Nem állhatnak viszont dobogóra férfi pólósaink, akik tegnap 13-11-re verték Oroszországot, így az ötödik helyért játszhatnak az Egyesült Államok együttesével. A csapattal kapcsolatos szárazföldi hír, hogy küldöttségünk vezetősége nyílt levélben tiltakozott a görögök elleni meccsen az egri Hegedüs Gábort ért súlyos atrocitás miatt. „A banjicai uszodában rendezett mérkőzés második percében a magyar csapat brutalitás miatt elveszítette legjobb játékosát, egy arcra célzott, szándékos, durva rúgás következtében. A két játékvezető és a delegátus nem látott semmit… A magyar játékost az elsősegélynyújtás után mentőautó szállította kórházba, ahol azonnal megoperálták” – olvasható a dokumentumban, amely így folytatódik: „Nem a görög csapat ellen akarunk tiltakozni, de szeretnénk kiállni a fair play, a tisztességes játék mellett. Óvni szeretnénk az Universiade és az olimpiai játékok szellemét, és reméljük, hogy a jövőben nem dől el játék, mérkőzés ilyen módon.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.