Egy szelet sport

Ki ne ismerné a Sport csokit? Az idősebbek biztosan emlékeznek rá, 1953 nyarán, a Népstadion elkészültével jött világra, két és fél dekás súllyal. Édes kis testét barna kakaómassza, cukor és rumaroma alkotta, zöld színű csomagolópapírján olvasható neve egy ideig MHK Sportszelet volt (a mozaikszó a „Munkára Harcra Kész” mozgalmat propagálta). Egy forintba került, húsz fillérrel többe, mint az azonos méretű, ám nagyon rossz ízű Inota csoki, amelynek papírját az erőmű hűtőtornyai díszítették, alapanyaga pedig a közelben bányászott barnaszén lehetett.
A Sport csoki bajnokságát évtizedekig semmi sem veszélyeztette, nem jelentett számára kihívót sem az Újító, Úttörő és Bástya nevű termék, sem az ’56 utáni enyhülés jeleként már Pityu, Bandi, Marika vagy Magyar banán névre keresztelt társai. A Sport volt a kedvenc, ha valakinek hirtelen megszaladt, hármat-négyet vett belőle a gyerekeknek. Ki tudja, mi volt a titka? Talán a magyar sportéletben különös jelentéssel bíró zöld színű papírja, aminek köszönhetően még a Fradi focicsapatában elsőként pályára lépő afrikai játékost, Babatunde Fatusit is „sportcsoki” néven biztatták a fiatal szurkolók, és véletlenül sem bántóan.
Azt már aligha tudják sokan, hogy milyen sporttörténeti vonatkozásai vannak az édesség csomagolásán az 1960-as évek közepén megjelent diszkoszvető figurának, én is csak nemrégiben tudtam meg szakújságíró barátomtól. Hiába: „nincs párja a tanult embernek” – ahogy mondani szokta. Érdemes talán e helyen felidéznünk, hogy a klasszikus ókori versenyszám megújításában – természetesen – egy magyar sportoló, Bauer Rudolf szerzett örök dicsőséget, aki a görög Müron kétezer éves szobrának tüzetes tanulmányozása során, mérnökhallgatóként, rájött a korong forgómozgással történő elvetésére, és e régi-új technikával egyből megnyerte az 1900. évi párizsi olimpia versenyszámát. Bár az ő 36,04 méteres, győztes dobásához képest manapság már kétszer messzebbre repítik a diszkoszt, e sportágban máig Bauer az egyetlen olimpiai bajnokunk. (Szép emléktáblája egykori ferencvárosi lakóhelyén, a Kinizsi utca 31. számú ház falán látható.)
Atlétáink mindazonáltal minden korszakban szépen szerepeltek a diszkoszvetés világversenyein, az olimpiákon rendre részt vettek, a második világháború után többen elértek pontszerző helyezést. Szécsényi József 1960-ban Rómában a negyedik, négy évre rá Tokióban az ötödik helyen végzett; Európa-bajnoki bronzérmesként ő volt az első magyar, aki 60 méteren túlra dobta a kétkilós sportszert. 1972-ben Münchenben Fejér Géza ötödik volt (Tégla Ferenc két hellyel mögötte végzett), húsz évvel később Barcelonában Horváth Attila ért el olimpiai ötödik helyezést, majd végül, 104 évvel Bauer sikere után, 2004-ben Athénban újra a dobogó legfelső fokára állhatott egy magyar atléta. Fazekas Róbert bajnoki címe azonban, mondjuk úgy, nem állta ki a tudományos próbát, így lett ezüstérmes a harmadik helyen végzett Kővágó Zoltán.
A fentebb idézett szakforrásom szerint a Sport csoki diszkoszvető alakját Szécsényi Józsefről készítette a címke rajzolója. A szegvári születésű, sokszoros magyar bajnok és csúcstartó, főiskolai világbajnoki címet is szerzett dr. Szécsényi Jóska bácsi most is köztünk él, gyakran látogatja a Gellért termálfürdőjét. 77 éves korát meghazudtoló testalkata inkább egy veterán római gladiátorra emlékeztet, mint görög atlétára, szellemi frissességét pedig sokan megirigyelhetnék.
Mindezek arról jutottak eszembe, hogy a legújabb kiadású 25 grammos Sport csokin – amit már egy nemzetközi édességgyártó cég készít – zavaró hiányt fedeztem fel: a régi zöld csomagolópapírjáról eltűnt a diszkoszvető. Valahogyan ez is a mai világunk egy szelete.