EMI-tábor az összefogásért

T A L Á L K O Z Ó

Körmendi Anita
2009. 07. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsősorban a bácskai, bánáti magyar fiatalok öntudatának erősítésére jött létre az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI), de feladatának érzi a Kárpát-medencei szórványmagyarság kulturális összefogását, illetve az anyaország és az elcsatolt részek közötti kapcsolat építését is. Ha kell, anyanyelvi könyveket gyűjt és szállít eldugott délvidéki településekre, ha kell, demonstrációkat szervez, vagy épp a délszláv háborúban elesett nemzettársainknak emel kopjafát.
S az idén immáron negyedszer, július 10–12-ig megrendezi hagyományos táborát a Bácska szívében, Zentagunarason (a település a Topolyát Zentával összekötő főúton közelíthető meg). A gazdag program ma este hétkor kezdődik a megnyitóval és a helyi gyermek-néptánccsoport, illetve a ruszin néptáncegyüttes fellépésével, majd koncertek következnek, végül tizenegytől táncház a Rozsdamaróval.
Holnap tizenkettőkor Délvidéki S. Attila Lángoló temetők című könyvének bemutatója lesz; kettőkor lapunk munkatársa, Margittai Gábor tart vetítéssel illusztrált előadást Magyarábok, macarköyiek, madjarok, avagy rokonaink Afrikában és Ázsiában címmel. Négytől kerekasztal-beszélgetés zajlik Harc a magyarok jogaiért – helyzetelemzés az európai parlamenti választások után témakörben Ágoston András, Becsey Zsolt, Borbély Zsolt Attila, Boros Bánk Levente, Geönczeöl Attila és Horváth Ádám részvételével. Este hattól Szeremley Huba badacsonyi és Geönczeöl Attila garamkövesdi borát kóstolhatják meg a vendégek. Koncertek (B terv, Tankcsapda) zárják a napot.
Vasárnap délben Dulka Andor Csurogi történet című dokumentumfilmjét vetítik, amely a Sajkás-vidéken 1944–45-ben zajlott magyarellenes vérengzés helyi eseményeit mutatja be. Kettőtől Illésfalvi Péter hadtörténész előadását hallgathatják meg a résztvevők a második világháború magyar katonai hőstetteiről. Négykor Dübörög a nemzeti rock címmel film- és könyvbemutató lesz Sziva Balázszsal. Hatkor Maurer Oszkár hajdújárási borát lehet megkóstolni. Este Romantikus Erőszak-, Pokolgép-, majd Damned-koncert a program.
A szervezők a családosokra is számítanak, hiszen napközben kézműves-foglalkozásokkal, jurtaállítással, íjászkodással, rovásírás-tanítással, holnap tizenegy órától táncházzal szórakoztatják a gyermekeket: muzsikál a Juhász együttes, mesét mond Utasi Árpi. Vasárnap tizenegykor pedig Wass Albert Erdők könyve című művéből láthatnak mesejátékot a kicsik és nagyok a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház előadásában.
A napi belépőjegy sátrazási lehetőséggel 400 dinár (1200 forint), három napra 1000 dinár (3000 forint) –, ám az Erdélyből, a Felvidékről és a Kárpátaljáról érkező fiataloknak a táborban való részvétel sátrazással ingyenes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.