Erdély

Csermely Péter
2009. 07. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb hazugságra bukkantam, nagysebességű Albán Úr, ilyet még senki, soha, még a Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr se, pedig ő aztán tudott lódítani, ha egy kicsit rákészült. És ezt, amire rábukkantam, az utolsó, szélhámos gazember Orbán Viktor hazudta, ami más súllyal esik a latba, mint a Gyurcsány Ferenc Úr jobbító szándékú kegyes bohóságai, ugyebár. Kérem, el fogja söpörni azt a tróger Fideszt a népharag, és mégis meg fogjuk nyerni a választást, ha ügyesen forgatjuk a lapokat, és visszahívjuk a méltán sértődött Gyurcsány Ferenc Urat a hatalomba, mert neki még dolga van mivelünk. Elvégre ő egyszer azt mondta a bámészkodóknak egy rendezvényen, hogy gyerünk, csináljunk egy jobb országot, ti, a Hiller Pisti meg én. És ez még nincs kész. A bámészkodók hazamentek, a Gyurcsány Ferenc Urat elzavarták a pártból a Fideszes ügynökök, az meg nem valószínű, hogy a Hiller Úr időközben egyedül befejezte volna a jobb ország csinálását, mert ennek nincs semmi nyoma. Na, tehát, drága Albán Úr, figyeljen csak rám, íme a szörnyű botrány, ami az Orbán Viktornak az állásába fog kerülni. Én éppen nyaralok. Tessék? Ne bőgjön már a fülembe, maga türelmetlen szerzet, mindjárt mondom a hazugságot, de ezek összefüggenek. És különben is, az én érdemem, hogy rájöttem, én fogom személyesen börtönbe küldeni azt a tolvaj kalóz Orbán Viktort, úgyhogy hadd élvezzem a pillanatot, mert az persze bizonyos, hogy miután elmondtam ezt a botrányos ügyet, rólam többé egy szó sem fog esni, mások aratják majd le a babérlevelet, elsőként maga, boldogan várakozó kis Albán Úr. Úgyhogy most türelmesen várja végig a logikai jellegű gondolatmenetet, amit vázolok. Tehát úgy gondoltam, hogy engem ugyan ne pocskondiázzanak itt a gangon, hogy nemzetáruló kommunista vagyok, és még fafejű is, amiket mondani szoknak itt egy pár szomszéd a kettős állampolgárságú hazafias népszavazás óta, amikor is én a saját nyugdíjamra szavaztam, hogy ne kapja meg azt minden külföldi alak, aki idejön megtömni a zsebét. Ezek meg azóta is sziszegnek, hogy szembe köptem a magyarságot, akik állításuk szerint nagy létszámban élnek a szomszédos országokban. Mindjárt rátérek a konkrétra, tűkön ülő, aranyos kis Albán Úr, de hát ezt el kellett mondanom, mert ez az eleje. Emiatt tehát elhatároztam, hogy megnézem én magamnak azt a híres Erdélyt, ami miatt ezek a tolvaj jobboldaliak állandóan zokogást művelnek. Ha tényleg tele van magyarokkal, én leszek az első, aki megbánom, amit szavaztam, bár a nyugdíjról szóló álláspontot akkor is fenntartom. És akkor innen jön az országos botrány és hazugság, ami megdönti az Orbán Viktor náci uralmát hazánkban. Hogy ugyanis három napja itt vagyok Erdélyben, és itt ugyan nincs magyar, egy szál sem, csak én, de már én is kezdek elbizonytalanodni. Három nap óta caplatok fel és alá, itt, Bukarestben, hát kérem, drága Albán Úr, egy darab magyar műemléket nem találtam, magyar szót egyszer hallottam, de amikor odaszaladtam, akkor kiderült, hogy mégsem magyar szó volt, hanem másmilyen. És akkor ezzel kábított minket az Orbán Viktor, hogy itteni magyarok milliói, komolyan mondom, ez a minden hazugságok teteje, hát kiket akart ez a gazember Magyarországra behozni, hogy rá szavazzanak? Ez a nagy kérdés, mert itt ugyan egy magyart sem tud felmutatni, legfeljebb engem, de én holnap amúgy is indulok haza, mert elegem lett a tényfeltárásból. Na, drága Albán Úr, most már tud mindent, azonnal intézkedjen, hogy az Orbán Viktort vegyék üldözőbe, mert ezt nem úszhatja meg, hogy majdnem kiárulta a hazánkat mindenféle gyanús nációnak, akik hajlandók lettek volna jönni a nyugdíjamért.

Lejegyezte: Csermely Péter

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.