Feláldozott egészségügy

Vona Adrienn
2009. 07. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány a valutaalap kérésének megfelelően feláldozza az egészségügyet, s újabb hatvanmilliárd forintot von el a területtől – állította Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa a szaktárca előtt tartott demonstráción. Az ellenzéki képviselő szerint az egészségügy haldoklása 2006-ban megkezdődött és 2009-re befejeződött. Pesti Imre szerint további „lopakodó” forráskivonás valósul meg az új adójogszabályokon keresztül, amelyek szerint meghatározzák, hogy az egészségügyi magánvállalkozásoknak, így többek között a háziorvosoknak mennyi az elvárt jövedelme és azután mennyi adót kell fizetniük. Ez akár újabb, több tíz milliárdos kivonást is eredményezhet – jegyezte meg. Ilyen finanszírozás mellett nem képzelhető el egészséges jövő – fogalmazott.
Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt egészségügyi szakpolitikusa azt mondta, hogy a 2006-os választások legnagyobb kárvallottja az egészségügy, egyetlen ágazat sem szenvedett el ekkora veszteséget. Hozzátette: a kialakult helyzetért, azért, hogy az ellátórendszer az összeomlás szélén van, az egészségügyi tárca vezetője és a minisztérium a felelős.
Az Egészségügyi Minisztérium (EÜM) szerint nem hiány, hanem a korábbi évekhez képest többlet van az egészségügyben. A szaktárca közleményében azt írta, hogy Pesti Imre „újra hazudik” a politikai haszonszerzés érdekében. Az EÜM a fideszes politikus állításainak cáfolatára három adatot közölt. Eszerint az E-Alap gyógyító-megelőző kasszájának kiadási összege folyamatosan nőtt, míg 2006-ban 517,8 milliárd volt, addig 2009-ben 730,5 milliárdra emelkedett”. A finanszírozás egy-hat hónapjában a gyógyító-megelőző kasszából 15,1 milliárd forinttal többet fizetett ki az OEP, mint a tavalyi év hasonló időszakában, továbbá 476 egészségügyi intézmény közül 370 intézmény ugyanannyi vagy több finanszírozást kapott áprilisban, mint a tavalyi év hasonló időszakában – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.