Tüttő Kata (MSZP) megint csak nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés első megalakult vizsgálóbizottságának munkájában – közülte lapunkkal Bagdy Gábor, a testület KDNP-s elnöke. Emlékeztetett: július elsejei első ülésükről szabadságára hivatkozva maradt távol a fővárosi pénzügyi és közbeszerzési bizottság szocialista elnöke, és a jövő csütörtökre összehívott tanácskozás előtt ugyancsak ezt jelezte. – Az MSZP–SZDSZ-es koalíció, ha akarja, most is ellehetetlenítheti a nagyberuházások visszásságainak, a Margit híd megduplázódott költségű felújítása, a négyes metró jelentősen csúszó és az eredeti ár csaknem háromszorosát elérő beruházása, a két kilométernyire tervezett, tízmilliárd bekerülési öszszeggel elfogadott csepeli gerincút vagy a Kossuth téri mélygarázs építésének kivizsgálását – mondta Bagdy Gábor.
Ismert, az alakuló ülésen a balliberális képviselők kivonultak az érdemi tárgyalásról, pedig a vizsgálatot novemberig le kell zárni. A többpárti, paritásos bizottság ellenzéki elnöke ismét javasolja, hogy minden kiemelt, illetve tízmilliárd forintot meghaladó értékű beruházással foglalkozzanak érdemi határidő- vagy jelentős költségtúllépés esetén.
Andó Sándor (MSZP) közölte: fenntartja, hogy az előző ülésen rossz minőségű javaslatokat kaptak, de mindenképpen elmegy a tanácskozásra. Ugyanezt ígérte Szabadai Viktor, a szabad demokraták által jelölt bizottsági tag is.
Mindenkit megfigyelnek. Bár egyre több a BKV járatain az atrocitások száma, meg kell vizsgálni, hogy a közlekedési társaság a jelenlegi jogi környezetben üzemeltethet-e térfigyelő kamerákat – mondta a távirati irodának tegnap Jóri András. Az Országgyűlés adatvédelmi biztosa rosszallta, hogy a már ismert ombudsmani vélemény ellenére a BKV már el is kezdte a kamerázást. A fővárosi cég szerint munkatársaik védelmére, a bűncselekmények felderítésére ez a legjobb megoldás.
Fővárosi vizsgálatok zsákutcában
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!