Az MSZP megértette, hogy az emberek több biztonságot akarnak – ezt az MSZP-kormány egyik érdekes arca, Draskovics Tibor nyilatkozta tegnap a Népszabadságnak. Nem gondolom, hogy komolyan veendők bármely szocialista politikus szavai (valami belső gátlás láthatóan visszatartja őket az igazmondástól); ám hitelesség elvesztése ide, társadalmi legitimáció hiánya oda, az MSZP kormányzó párt, Draskovics pedig a jog első őre és felelőse. Érdekelne, hogy egy ilyen veszélyes országban, mint a miénk, mit kíván tenni a közbiztonságért.
Nos, nyilatkozatában leszögezte, hogy nincs szükség reformra. Nem lesz átszervezés, stratégiaváltás. Nem kívánja leváltani a főkapitányt sem, sőt hangot adott abbéli véleményének, hogy „a gyakori minisztercserék sem használnak”. (Azért ez tőle aranyos.)
Mit mondjak, a biztonságérzetem olyan állapotba került a szavaitól, mint az adomabéli utasnak, aki rémülten észleli, hogy vak a buszvezető. Kitűnt: az igazságügyi és rendészeti miniszter azért nem tud tenni a helyzet javításáért, mert fogalma sincs, mi a helyzet. Kijelentette, hogy folyamatosan javulnak az ország bűnügyi mutatói, sőt az idén negyedével csökkent az ismertté várt bűncselekmények száma; ezek szerint képzelődik, aki úgy véli, hogy nagyobb veszélynek van kitéve, mint korábban. Azt nem jelezte Draskovics, mely hiteles forrásokból merítette állításait. Valami speciális mutatói lehetnek. Az Eurostat tavalyi adatai szerint az elmúlt években az összes uniós országban évi négy százalékkal emelkedett a rablások, az erőszakos és a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények száma. Magyarország pedig nem valami boldog sziget a romló közbiztonságú Európában: az emberölések aránya éveken át jóval magasabbnak bizonyult az uniós átlagnál. Ugrásszerűen emelkedik a vagyon elleni és garázda bűncselekmények száma. Az pedig nyilvánvaló, hogy egyre pimaszabbak és durvábbak az elkövetők, s az utóbbi időben rendszeresen kapunk hírt arról, hogy intézkedő rendőrökre támadnak.
De Draskovics szerint a kormánypárt megértette, hogy az emberek nagyobb biztonságot akarnak. Most, hogy törpepárttá szottyad össze az MSZP, megértette? Ha megértette volna is, késő lenne. De nem értett meg semmit. Az emberek nem „többet akarnak” a biztonságból, ami a normális élet egyik feltétele; egyáltalán nincsenek biztonságban, és végre biztonságban akarnak lenni.
Ennek ellenére az egyetlen gyors és kemény intézkedés, amit kilátásba helyezett a miniszter, a Magyar Gárda újjáalakulása elleni hatékony fellépés. – Senki nem helyezkedhet a jog fölébe – mondta szigorúan. Ebben igaza van: nem helyezkedhet a jog fölébe senki. Ám a gárda elleni küzdelem nem fog megoldani semmit, tudniillik nem a Magyar Gárda a probléma. Az csupán tünet. A probléma az, hogy évek óta következmények nélkül helyezik magukat a jog fölébe bizonyos polgártársaink a hatalom csöndes asszintenciájával. Szerintem is mindegy, milyen származású, aki a jog fölébe emelkedik; de némiképp érthető, hogy egyes területeken a lakosság rokonszenvesebbnek tartja a feketén masírozó Magyar Gárdát, mint a kerteket-házakat fosztogató bűnöző hordát. Ám a probléma gyökere, hogy maga a kormány is a jog fölébe helyezi magát, amikor a törvényben előírt kötelességeit nem teljesíti, amikor a közpénzeket elherdálja, vagy amikor a szólás és gyülekezés szabadsága ellen cselekszik.
A városőrségnek vagy bármiféle antigárdának a felállítása pedig egyenesen szánalmas. Létezik állami szervezet, amelynek feladata a közbiztonság fenntartása, jelen esetben helyreállítása: úgy hívják, hogy magyar rendőrség. Szolgálatba kell állítani, megfelelő rendben, megfelelő emberekkel. Gyorsan.
Senki sem gondolta olyan komolyan a színházcsinálást, mint ő
