Gránát miatt telepítették ki a lakókat

Csibra Tibor
2009. 07. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fel nem robbant, a második világháborúból származó robbanószerkezet miatt kellett kitelepíteni a lakókat tegnap Ózdon és Seregélyesen, mindkét fegyverre földmunkák közben bukkantak. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese lapunknak elmondta: Ózdon a Piac utcánál folyó építkezésen a munkások találták meg a 120 centiméteres tüzérségi lövedéket. A szomszédos telken lévő négy-, illetve tízemeletes ház lakóinak el kellett hagyniuk otthonaikat. A helyszínre érkezett szakemberek úgy ítélték meg, hogy a bomba szállítható állapotban van, ezért kora délután kiemelték a helyéről, és Budapestre vitték megsemmisíteni.
Seregélyesen ötven ház lakóit kellett kitelepíteni tegnap, miután száz kilogrammos, szintén második világháborús lövedéket találtak munkások árokásás közben a település főutcáján. R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a gránát kétszáz méteres körzetében élő embereket ideiglenesen a polgármesteri hivatalban helyezték el, a műveletet a rendőrség irányította. A tűzszerészek munkájának idejére lezárták a Seregélyest Sárosddal összekötő 6228-as utat. A szakemberek kora este jelezték, hogy hatástalanították a szerkezetet. A robbanószerkezet szállítható állapotban volt, ezért ezt is elvitték megsemmisíteni.

Detonáció Petőfibányán. Egy ember súlyosan, egy pedig könynyebben megsérült tegnap a Heves megyei Petőfibányán, ahol gázrobbanás történt egy kétszintes panelházban. Magyar Attila, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a többi lakó sértetlenül hagyta el az épületet. A polgármesteri hivatal statikust rendelt ki a ház szerkezetének vizsgálatára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.