Jön a „nyári csomag”. Bajnai Gordon miniszterelnök tegnap a Népszabadságnak a közeljövőről szólva azt mondta: további lépésekre van szükség az önkormányzatok világát, a központi közigazgatás egyes túlbürokratizált részeit, valamint a közösségi közlekedést érintően. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője erre nyomatékosította: a szocialisták újabb brutális megszorítócsomagot készítenek elő a költségvetésben, amire nincs felhatalmazásuk. – Csak egy „nyári csomag” van, ez pedig a kríziskezelő alap – reagált Nyakó István MSZP-szóvivő.
*
Örökösödési háború
Az MSZP március 21-ei kongresszusán jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy lemond a kormányfőségről. Ugyanakkor jelezte, hogy az ország jövőjét a továbbiakban is befolyásolni szeretné, méghozzá az MSZP elnökeként. Hogy ezt nem tehette meg, az – információink szerint – elsősorban az ő hibája volt.
Úgy tudjuk, pár héttel a kongresszus előtt a miniszterelnök és szűk stábja: kabinetfőnöke, Ficsor Ádám a kommunikációs és politikai stratégia kidolgozásban is meghatározó Szigetvári Viktorral és Keszthelyi Andrással fogalmazta meg a kormányfő beszédét. Itt a miniszterelnök indítványára megállapodtak abban, hogy az utódlást maga Gyurcsány készíti elő. A szocialisták vezetéséhez közel álló informátorunk szerint azonban Gyurcsány az MSZP-n belül senkivel nem egyeztetett. Ez volt az oka annak, hogy kormányfőkeresést övező ötletelés következtében a párt meghatározó embereinek Gyurcsányba vetett bizalma végképp megingott, és az elnöki posztról is távoznia kellett.
Azóta az MSZP-ben súlyos belső hatalmi harc folyik. Forrásunk szerint pillanatnyilag Kiss Péter alelnök legfőbb szövetségese Lendvai Ildikó pártelnök, akiknek a tisztújítást szorgalmazó exmozaikosokkal szembeni törekvéseit Szekeres Imre elnökhelyettes is támogatja „egy lépés távolságból”. Külön érdekkört képvisel Veres János Puch László volt pártpénztárnokkal. Őket inkább gazdasági célok vezérlik, ám befolyásuk, tekintettel a közelgő kampány finanszírozásának megoldására, jelentős. Az MSZP-n belüli fő törésvonal másik oldalán a háttérből Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által szervezett volt mozaikosok találhatók, akikhez csatlakoztak – legalábbis úgy tűnik – Gyurcsány volt bizalmasai: Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám titokminiszter. A közelmúltban ugyanakkor egy új szerveződés, az önkormányzatokban pozíciókkal rendelkező politikusok is szövetkeztek, elhatárolódva a Hagyóék által szorgalmazott tisztújítási kezdeményezéstől.
A mai kongresszuson ez a három-négy hatalmi erő méri össze erejét, forrásunk szerint a folyamatok inkább a régi vezetés szándékai szerint alakulnak majd „kiegyezés” irányába terelve az „ifjú szocialistákat”. Várható, hogy a kongresszuson felszólítják majd Bajnai Gordont egy markánsabb közbiztonsági és szociális politika folytatására, a személyi kérdéseket pedig elnapolják. Forrásunk elképzelhetőnek tartja, hogy kísérletet tesznek a párt alapszabályának módosítására, hogy az elnökség is leváltható legyen előzetes, felmenő jellegű tisztújítás nélkül. A pártvezetés leváltására azonban mindenképpen új kongresszust kellene összehívni, de – miként informátorunk fogalmazott – semmiképp sem a választási kampányban, mert az „életveszélyes”. (T. L.)