HospInvest: szerződést bontott Kiskunhalas

Tolcsvai L. László
2009. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiskunhalas polgármestere tegnap felmondta a helyi Semmelweis kórház működtetésére 2004-ben kötött szerződést az önmaga ellen felszámolást kérő HospInvest Zrt.-vel. Várnai László (MSZP) polgármester az ellátási, a beruházási és a közhasznúsági szerződést is felmondta augusztus 31-i átvétellel, miután Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke hétfőn levélben értesítette arról, hogy nem tudják teljesíteni a kórház működtetésével összefüggő szerződésben foglaltakat.
Kiskunhalas MSZP–SZDSZ többségű önkormányzata 2004. július elsején adta át a magánbefektetőnek a 130 ezer beteg ellátását biztosító kórház működtetését. A vállalt befektetések csak egy részét teljesítette a magántársaság, ezért a már fideszes többségű önkormányzat 2008-ban egy külső céget bízott meg a szerződések áttekintésével. A jelentés következményeként a HospInvest és az önkormányzat közötti szerződést módosították.
Emlékezetes, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ akkori elnöke 2004-ben nyílt levélben gratulált Kiskunhalas polgármesterének a HospInvesttel kötött együttműködéshez.
Amint azt megírtuk, a HospInvest tulajdonosai a múlt pénteki közgyűlésen döntöttek arról, hogy csődvédelem helyett felszámolást kérnek. A cég előzőleg, még áprilisban csődvédelmet kért maga ellen, ami augusztus közepéig fizetési moratóriumot jelentett volna számára. Ennek feltétele, hogy a moratórium időszakában meglegyen a pénzügyi egyensúly. A cég ezt nem tudta teljesíteni, a felszámolási kérelem mellett döntött.
Sajtótájékoztatót tartottak az egri kórházvédők is tegnap. Ismert, az egri kórház üzemeltetését augusztustól a HospInvest helyett a Markhot Ferenc Nonprofit Kft. veszi át. Szabó Pál egri kórházvédő szerint a HospInvest teljes bukásával bebizonyosodott, hogy megyei kórházakat nem szabad funkcionális privatizációval a haszonlesők kezére játszani. Úgy vélte, Heves megye közgyűlésének elnöke hazardírozott, amikor 2008. november 1-jén a HospInvest Zrt. kezére játszotta az egri Markhot Ferenc Kórházat, holott Sós Tamás jól tudta: a megyék vezető betegellátó intézményei az alulfinanszírozottság miatt képtelenek működőképesek maradni magánkézben. Mint fogalmazott: a balul elsült magánosítás felelőseinek bűnhődniük kell.
Pócs Alfréd, a Magyar Orvosi Kamara megyei titkára szerint tisztességtelen eljárásokból, csalásokból sem volt hiány Egerben és Heves megyében az elmúlt másfél év során, mindazonáltal érthetetlennek tartja Sós Tamás „csapatának” konokságát, hiszen a HospInvest távozása után egy újabb egyszemélyes kft. megalakításáról döntöttek az egri önkormányzattal való közös kórházműködtetés helyett.
Az érintett MSZP-sek nem kívántak reagálni a fentiekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.