Idő van

Borzalmas idő van hetek óta, cserébe a pompás májusért, Európát elérte a monszun, hasogat az agy, áradnak a folyók, olyanok is, amelyek sosem szoktak, a Rábába belefulladt a Mikulás (búcsúlevelében felhívta a figyelmet, hogy ha nincs mennyei látás, elvakul a nép), kisemlősök ezrei pusztultak el, sünök, pockok, egerek, róka- és nyúlfiak, nagy részük a menekülés útjában álló kerítéseknél, azokat nem vágta el a Horn.
Szóval nincs még itt a felfokozott üdítőivás szezonja, de eljön hamarosan, nyilván szárazsággal, hőgutával és sáskajárással, mert kizökkent a világ, most már Al Gore is látja. És amikor eljön, vele együtt még jobban dől a szemét is. A világ egyik nagy átverése, az ásványvízbiznisz (szódát ide, meg tiszta vizet a pohárba) hozadékaként például műanyag palackok milliárdjai. Jó hír viszont, hogy a bolti gyümölcslevek csomagolóanyaga ma már teljes mértékben újrahasznosítható, így csak azon kell izgulni, hogy mi van benne. Persze az is rejtély, hogy a saját szörpjét miért nem állítja elő mindenki, amíg még lehet. A doboz anyagának mintegy háromnegyedét adó papírt leválasztják a fémről és a műanyagról (ezek mennek a cementiparba, onnan meg a házikóba, brrr), és például tojástartót (abból is van borzalmas műanyag, abba tojik a műtyúk, amelyik sosem látta a napot), papír zsebkendőt, hullámpapírt gyártanak belőle. Ennek a barátságos folyamatnak úgy lehetünk részesei, ha szelektíven gyűjtjük a dobozokat, erre viszont alig van lehetőség, úgyhogy megette a fene az egészet. Ha mégis van rá alkalmunk, akkor először is ne hagyjunk benne levet (stréberek ki is moshatják) és jól tapossuk meg, különben ötször annyit fordul vele a kamion, oszt csöbörből vödörbe. Még így is árnyalja némiképp a képet, hogy elég nagy macera van aztán is, rengeteg energia, sok szennyvíz és égetni is kell. És ha üvegbe teccenének rakni, mint régen volt? Ezek az álzöldek komolyan rosszabb arcok, mint akik nyíltan boltolnak a veszélyes hulladékkal. Lassan egyébként kávézni is csak egészen tahó módon lehet, több mint ötszázért, duplafalú papír-műanyag pohárból, amerikai mintájú coffee shopban, jó, hogy Karinthy és Olivecrona nem érték meg, eldobták volna az agyukat. A duplafalúak újrafelhasználhatatlanok, de addig is érintésidegenek, a szertartás érzése ismét elvész, valami szakrális ismét eltűnik a hulladékégetők kéményeiben. Érdekes kultúra ez, ahol hovatovább Szarajevóig kell menni egy rendes kávéért, mert azok vonalazzák a füzeteket, akiknek az anyjuk nyilván a New York Timesban szervírozta a tejbegrízt. Csésze, he? Kő kóla?