Indiánlázadásba ütközött az erdőkiárusítás

Véres összecsapásokká fajultak az április eleje óta tartó kormánytüntetések Peruban. Elégedetlen tömegek vonultak az utcákra országszerte, hogy tiltakozzanak az Alan García perui elnök által tervezett erdőprivatizáció ellen. Tiltakozásukra a kormány végül több kérdésben visszakozni kényszerült. Az országos közfelháborodás ellenére a perui kormány képviselői Hugo Chávez venezuelai és Evo Morales bolíviai elnökökre mutogatnak, mint démoni felbujtókra.

Peru újkori történelmének legnagyobb tüntetéssorozata vette kezdetét április 9-én. Az indián lakosság által vezetett megmozdulásokon több tízezren vonulnak az utcákra tiltakozni a kormány privatizációs politikája ellen. Először az ország északi területein indultak meg az akciók, az indiánok utakat, folyókat, repülőtereket zártak le, majd az egész országra kiterjedtek a megmozdulások és Peru nagyobb városaiban is egymást követték a kormányellenes felvonulások olyan jelszavakkal, hogy „az erdők nem eladók, megvédjük az erdőket!”. Múlt pénteken halálos áldozattal járó összecsapásokra is sor került az északi területeken, és az indián vezetők szájából már a népirtás vádja is elhangzott a törvényekkel és az erőszakos kormányzati fellépéssel szemben.
Az össztársadalmi tiltakozást követően a kormány egy, a politikai pártokból, tartományi kormányzókból, az egyházak képviselőiből és az indián vezetőkből álló tárgyalóbizottságot állított fel a helyzet normalizálására, jelentette be Yehude Simon perui miniszterelnök. Simon egyébként hangsúlyozta: „Nincs szó semmiféle népirtó kormányról. Sose vennék részt ilyen kormány munkájában. A kormánynak semmiféle takargatni valója nincs.”
A perui miniszterelnök máshol látja a problémát, véleménye szerint bizonyos személyeknek komoly érdeke befolyásolni az indiánokat és kihasználni jóhiszeműségüket. Alvaro Gutiérrez, a perui parlament alelnöke tovább ment, szerinte a tiltakozó megmozdulásokat külföldről mozgatják, mint mondta: „Külföldi befolyást látok, ami a Venezuelában született bolivári eszméből ered, egy Hugo Chávezt látok Simon Bolivárral együtt. Hasonló beavatkozás tapasztalható Evo Morales bolíviai elnök részéről is.” Az alelnök nyilatkozata egybecseng az Alan García perui elnök által hangoztatott aggodalmakkal, miszerint az indián lázongás oka, hogy egy közeli, szomszédos ország lázító leveleket küld a perui indián lakosságnak, hogy ők egy rettenetes kizsákmányolás áldozatai, s ezért a forradalom útjára kell lépniük. A perui elnök ezzel utal Evo Morales bolíviai elnöknek a perui Abya Yalaban tartott IV. Indián kontinentális találkozóra küldött levelére.
A bolíviai kormányzat azonnal visszautasította a perui vádakat. Alvaro Garcia Linera bolíviai alelnök sajnálatát fejezte ki, hogy „Ilyen módon akarja a perui kormány igazolni és elrejteni a problémáit és az indián lakosság nyomorát. A forradalmak, felkelések nem levelek hatására robbannak ki.” A bolíviai külügyminiszter, David Choquehuanca is megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy Morales elnök levelét a kontinens összes indiánjának címezte, nem kifejezetten a peruiaknak, és a bolíviai elnököt ért vádak csakis egyes perui politikusok rossz szándékából fakadhatnak. A külügyminiszter emlékeztetett, Morales elnök mindig is hangoztatta, hogy bizonyos külső erők arra törekszenek, hogy szítsák az ellentéteket a két szomszédos dél-amerikai ország között, de a bolíviai népnek ez sosem állt érdekében.
A perui tiltakozási hullám tényleges elindítója az volt, hogy Alan García elnök tavaly egy törvénycsomagot fogadtatott el a perui parlamenttel, amely megkönynyíti az állami kézben lévő őserdők kiárusítását. Az Amazonas-medencéhez tartozó állami őserdők, amelyek az ország területének nagyobb felét foglalják el, és az őslakos indiánok lakhelyei – egyébként természetvédelmi területek –, ezentúl egy egyszerű eljárás keretében áruba bocsáthatók. Az elfogadott törvény szerint az adott területen élő lakosságot öszszehívva egy úgynevezett közösségi gyűlést kell tartani, ahol a megjelentek 50 százaléka plusz egy szavazatával lehet határozni az értékesítésről. Vagyis a nagy kőolaj-, földgáz-kitermelő nemzetközi óriáscégek, ha meg akarják szerezni a nyersanyagokban gazdag és még érintetlen területeket, akkor elegendő egy formális „gyűlést” egybehívniuk, ahol – a hatóságok hathatós közreműködésével – csak a megjelentek felét kell „valamiképpen” meggyőzniük a magánosítás szükségességéről.
Ez az új privatizációs folyamat része a perui elnök és az Egyesült Államok között megkötött szabadkereskedelmi egyezménynek, amelynek értelmében a gazdasági liberalizáció keretében minden szektort meg kell nyitni az amerikai törekvések előtt. Ugyanis a perui gazdaságban tavaly igazi boom zajlott le, kilenc06-30/526-1645. százalék feletti volt a gazdasági növekedés, és hogy tartani lehessen ezt a fejlődést, ki kell elégíteni a külföldi mamutvállalatok igényeit, amelyek egyébként – a perui elnök véleménye szerint – a gazdaság fő motorjai. És ezeknek a „drága motoroknak” most az amazonasi szűz területekre fáj a foguk, hogy kiterjesszék Peru egész területére a számukra extraprofitot eredményező nyersanyag-kitermelésüket.
Ez az elnöki elképzelés nagy vitákat robbantott ki nemcsak a perui társadalom körében, hanem a politikai életben. A parlamentben élesen kritizálták a törvénytervezetet, hangsúlyozva, hogy ezen alapvetően alkotmányellenes jogszabályok tulajdonképpen a földek külföldi kézbe adását segítik elő. Több képviselő előre jelezte, hogy elsőként egyeztetni kellene az indián érdekképviseletekkel az esetleges erőszak elkerülése érdekében, de az elnök nem hallgatott a kritikákra, s mint mondta, a perui gazdaság élénkítése érdekében szükség van a külföldi magánbefektetéseket idecsábítani.
A lakosság ezt másként gondolja, a tiltakozás élére álló indián vezetők hangoztatják: „Tudjuk, hogy ezek az erdők sokat érnek a kormánynak, de nekünk ez az életünk!” Annak, hogy a nyersanyag-kitermelő cégek könnyedén megkaparinthatják ezeket az értékes területeket, beláthatatlan következményi lesznek.
A kitermeléssel nemcsak az őserdőket pusztítanák ki, hanem a XXI. században egyre inkább felértékelődő, természetes vízkészleteket is szennyeznék. Ahogy César Villanueva, San Martin tartomány kormányzója fogalmazott, „ez a vidék az ország »vízbankja« a lakosság számára, nem hagyatjuk, hogy megszerezzék azt”. A kormányzó hangsúlyozta, nincsenek ellene a fejlesztéseknek, de feladatuk megvédeni az életet, és ez magába foglalja azt is, hogy megvédik az emberek jogát a tiszta vízhez. „Mert a víz értékesebb, mint az olaj, vagy mint az arany, ezért kötelességünk azt megóvni”. Egyébként arról a perui elnökről van szó, aki már egyszer „bizonyított”. Első, 1985-től 1990-ig tartó elnöki kormányzása során Peru története legnagyobb gazdasági válságát szenvedte el, hiperinfláció rengette meg az országot, és hatalmas, az akkori kormányt érintő korrupciós botrányok robbantak ki. Mindemellett az erőszak, a terrorakciók mindennaposakká váltak e dél-amerikai országban.
Ezek után nem csoda, hogy a jelenlegi perui vezetőket elsősorban a bolíviai Evo Morales és az általa képviselt „chávezi forradalom” aggasztja. Hiszen maga Morales is egy, a Peruban zajló eseményekhez hasonló elégedetlenséget követően, a bolíviai ivóvíz privatizációja elleni országos tiltakozással került hatalomra és kezdte meg nemzeti kormányzását, háttérbe szorítva a multinacionális nagyvállalatok dominanciáját Bolívia belpolitikájában és gazdaságában. Lehet, hogy a perui indiánok is felemelik a „chávezi forradalom” zászlaját országuk érdekében?