Kemény fellépést vár Obamától Közép-Európa

Tapasztalatuk szerint az Oroszországgal szembeni határozott és értékekre alapozott politika nemcsak növeli a Nyugat biztonságát, de jobb együttműködésre készteti Moszkvát – áll abban az amerikai külügyminisztériumnak átadott nyílt levélben, amelyet közép-európai vezetők, értelmiségiek, többek közt magyarok is aláírtak.

Munkatársunktól
2009. 07. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közép- és kelet-európai egykori politikusok és értelmiségiek – köztük magyarok – nyílt levelet intéztek a Barack Obama vezette amerikai kormányhoz, arra kérve Washingtont, hogy ne feledkezzen meg a régió stratégiai érdekeiről, amikor Oroszországgal tárgyal.
A dokumentumot a cseh Lidové Noviny és a lengyel Gazeta Wyborcza című napilap már tegnap közölte. A levelet Washingtonban Alexandr Vondra egykori cseh miniszterelnök-helyettes és Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet elnöke ismerteti, s adja át Madelaine Albright egykori amerikai külügyminiszternek, valamint Zbigniew Brezinski volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadónak. A nyílt levél kiemeli, a régió politikai keresztúton helyezkedik el, és a térségben egyre nagyobb a feszültség amiatt, hogy a NATO nem reagált a tavalyi grúziai konfliktusra, amelyben Oroszország megsértette a nemzetközi jogot.
Az MTI által is idézett dokumentumot – amelyet csak külföldi lapok közöltek – Lech Walesa lengyel, Václav Havel cseh, Michal Kovác szlovák, Emil Constantinescu román és Valdas Adamkus litván volt államfők is aláírták, magyar részről pedig Eörsi Mátyás, Martonyi János volt külügyminiszter és Gyarmati István jegyezte. Szerintük, ha Washington sutba dobja tervezett rakétavédelmi rendszerének Csehországba és Lengyelországba telepítendő elemeit, az alááshatja hitelét a régióban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.