Kerékpáron a fák között

A Je Suis Belle márkanevet viselő ruhákat Budapesten két belvárosi üzletben is lehet kapni, de megtalálhatók Zürichben, Bázelben, Bécsben és Berlinben, sőt ősztől Rómában és Londonban is. Tervezőik a szakmai elismerések és a sikerek ellenére sem tartják magukat jó ellenpéldának a nehezen boldoguló hazai dizájnerek közt. Úgy vélik, itt az ideje, hogy a gazdasági élet szereplői felismerjék a magyar divattervezésben rejlő lehetőségeket.

Lépten-nyomon arra panaszkodnak a tervezők, milyen nehéz itt boldogulni. A Je Suis Belle tud ellenpélda lenni a hazai nehézségek, kudarcok közt?
Kiss Tibor: – Sajnos nem. Egyfelől ugyan rengeteg lehetőség adódik, másfelől viszont itthon még nem érzik a befektetők, hogy piaci súlya lehet annak, ha valaki ruhákat tervez. Mi nem alkalmi ruhákat készítünk, hanem egy teljes piaci szegmenst próbálunk lefedni néhány fiatal tervezőtársunkkal együtt. Ezt azonban leginkább külföldön tudjuk megvalósítani.
Dévényi Dalma: – A magyar hozzáállást kell megváltoztatni, és ez, ha sikerül is, nagyon sokáig fog tartani. A ruhatervezés nem valamilyen elszigetelt alkotói tevékenység, hanem egyfajta szolgáltatás. Ha több olyan tervező lenne, aki rálépne erre a küzdelmes útra, egyre inkább alternatíva tudnánk lenni az emberek mindennapi öltözködésében. Efelé mostanában már érzünk nyitást, mert az utóbbi időben egyre több állami támogatást tudunk megnyerni a projektjeinkhez. Ha jelentősebbé tudnánk tenni a magyar tervezést, az az ország megítélésében is sokat számítana. Amíg Magyarország nincs rajta a dizájn világtérképén nehéz elérni, hogy az egyébként a különleges szemléletre nyitott nemzetközi porondon odafigyeljenek ránk. Ezt a hátrányt a pályázatok beadásakor is érezzük. Külföldön sok üzlet nyitott arra, hogy eladja a ruháinkat, de ahhoz, hogy ne bizományos alapon vegyék át őket, hanem rendes megrendeléseket kapjunk, komolyabb befektetésre lenne szükség, hiszen ehhez folyamatosan jelen kell lennünk a nemzetközi vásárokon és a mérvadó szakmai lapokban.
– Ezek szerint befektető nem áll önök mögött?
D. D.: – Nem. Igyekszünk pályázatokból összeszedni azt a pénzt, ami szükséges a működésünkhöz. Ahová eddig eljutottunk, azt önerőből, nulla forintból el lehet érni, de ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, szükségünk lesz egy befektetőre. Ilyet azonban nem lehet keresni, hiszen ebben a műfajban nincsenek bombabiztos projektek. Csak arra számíthatunk, hogy lesz, aki felméri azt az értéket, amit eddig letettünk az asztalra a Je Suis Belle márkanév alatt, és lát fantáziát a mi kreatív erőnkben. Nekünk szakmai befektetőre lenne szükségünk, olyanra, aki megelőlegezi azt a mentalitást, ami még csak nyiladozóban van Magyarországon; azaz aki meglátja az üzleti lehetőséget a mi tevékenységünkben. Szerintem nagyon komoly potenciál van a feltörekvő magyar dizájnerek összefogásában is, most még inkább, mint valaha. Minden nacionalista felhang nélkül, ki kellene használni azt, hogy mi tudjuk, amit tudunk, és hogy szeretünk itt élni. Ezeknek az érzelmeknek most komoly kreditje van.
– Hogyan kell elképzelni kettejük közös munkáját?
K. T.: – Amikor egy új kollekción kezdünk dolgozni, átgondoljuk, mik a hívószavak, amelyek mentén haladni akarunk. Ezek általában nagyon tág asszociációk. Ezután közösen kiválasztjuk az anyagokat, hiszen ez is meghatározó egy kollekcióban. Innentől külön-külön tervezünk, és időnként összevetjük az addigi munkánkat, így alakulnak folyamatosan a ruhák.
D. D.: – Hatunk egymásra, de általában van olyan darab is, amelyik markánsan Tibi keze nyomát hordozza, és olyan is, amelyiken inkább az én karakterem köszön viszsza. A márka alapkarakterében van egy ironikus, fanyarabb vonal és mellette egy picit lágyabb, nőiesebb stílus, ez érezhető a kollekciókban is, így kerek egész a Je Suis Belle.
– Köztudottan fontos szempont önöknél, hogy hordhatók, sőt moshatók legyenek a ruháik, s lehetőleg minél kevesebbet kelljen bíbelődni a vasalásukkal. Ezeket a hétköznapi igényeket hogyan hozzák össze az alkotói folyamatok szárnyalásával?
D. D.: – Az eladhatósági szempontokat messzemenően figyelembe kell venni, és ez elég nehéz, de azt hiszem, minél több kollekció van a hátunk mögött, ezeknek annál inkább meg tudunk felelni.
K. T.: – Amikor nekifogunk egy új kollekciónak, két szempont lebeg a szemünk előtt: hogy eladható legyen, és hogy ott legyenek benne azok a kis csavarok, poénok, amiktől egyéni íze lesz. Mellette mindig készítünk olyan imidzsdarabokat is, amelyekben jobban ki lehet élni a formákkal való játékot, és amelyekben olyan trükköket is alkalmazhatunk, amiktől kicsit elvontabb lesz a végeredmény. Az emberek ugyanolyan érdeklődést mutatnak az ilyen darabok iránt, és gyakran ezekből is rendelnek.
– Ihletet honnan merítenek?
K. T.: – Mindig máshonnan. A jövő tavaszi–nyári kollekció alapkaraktere bennem például úgy született meg, hogy bicikliztem az erdőben, és néztem a fákat.
– Mik a közeljövő tervei?
D. D.: – Most a Berlin Fashion Week hivatalos programján belül mutattuk be a jövő tavaszi–nyári kollekciót a Berlini Magyar Intézetben. Őszre pedig, egy időben a New York-i Fashion Weekkel a New York-i Magyar Intézetbe kaptunk meghívást egy performance-ra. Itt a USE csapatával és Anh Tuannal együtt lépünk majd színre. Hívtak minket az augusztusi Koppenhága Fashion Weekre is, de ahhoz, hogy részt tudjunk venni rajta, még elő kell teremteni az anyagi forrásokat.