Belehalt sérüléseibe tegnap Marseille-ben egy technikus, aki súlyosan megsérült a Madonna-koncert egyik épülőfélben lévő színpadának összeomlásakor – jelentette a CNN. Válságos állapotban szállították kórházba a férfit még csütörtökön, mikor a hatvanezer férőhelyes Vélodrome-stadion színpadának egy része beomlott egy rádőlt daru súlya alatt. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát, melyben már a helyszínen életét vesztette egy 53 éves francia férfi. Egyes információk szerint egy harmadik sérültnek szintén kritikus az állapota. Az MTI úgy tudja, további 36-an könnyebben sérültek meg, vagy sokkot kaptak.
A tragédia miatt lefújták a vasárnapra tervezett koncertet, mivel képtelenség ennyi idő alatt újjáépíteni a színpadot – fejtette ki a rendezvényért felelős Maurice Di Nocera a helyi rádiónak. A hét végi fellépés lett volna a popdíva Sticky and Sweet (Ragacsos és édes) turnéjának első állomása.
Madonna, akit az eset mélyen megrázott, szóvivőjén keresztül részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. A francia illetékesek vizsgálják, hogy mi okozhatta a balesetet.
Nigel Farage pártja a legnépszerűbb a brit keresztények körében
