Bajnai Gordon kormányfő felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert: vizsgálja ki a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerüléséért.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság még szerdán tudatta: közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást három férfi ellen, akik megvertek egy fiatalembert Budapesten. Június 30-án éjjel bántalmazták a Dohány utcában az illetőt, aki a VII. kerületi kapitányságon tett feljelentést.
– A Fidesz elítél minden olyan erőszakot, amely valakit a származása vagy vallása miatt ér – nyilatkozta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke az ügy kapcsán. Egyben felszólította az illetékes rendőrfőkapitányt, tegyen meg mindent az eset tisztázására és az ilyen cselekmények megakadályozására. Balog közölte: szerda délután beszélt Köves Slomó főrabbival, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjével, aki arról tájékoztatta, „az ismeretlen rasszisták megkérdezték, hogy »zsidó vagy?«, ezután összevissza verték a férfit”.
– A rendőrséget korábban már megkértük arra, hogy biztosítsanak állandó fegyveres védelmet a zsinagógáknál, mert ezek könnyű célpontok lehetnek egy terrorista merénylő számára, de azt a választ kaptuk, hogy a rendőrségen kapacitáshiánnyal küzdenek, így erre nincs mód. Annyit sikerült viszont elérnünk, hogy egy-egy rendezvényünkön van rendőri jelenlét – mondta lapunknak Bányai László, az EMIH jogi tanácsadója. Hozzátette: a szóban forgó eset nem egyedi, egy hete a Deák Ferenc téri aluljáróban azzal fenyegették meg, hogy leszúrják. Jelezte: az utóbbi időben egyre több fenyegetésnek, bántalmazásnak vannak kitéve.
Fontos bejelentést tett a Ferrari, Hamilton mást várt
