
origo.hu
Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben
Nyílt levél. A kínai fővárosban nyílt levelet írtak ismert értelmiségiek, azt kérdezvén, mi történt Ilham Tohtival, a híres ujgur közgazdásszal, aki pekingi lakásából tűnt el. Tohti az aláírók szerint a békés egymás mellett élés fő hangadója volt, és semmiképp sem szabad őt bűnözőként kezelni. Hszincsiang– Ujgur Autonóm Tartomány kormányzója azonban korábban azzal vádolta a professzor honlapját, hogy azon keresztül szították a feszültséget és folytattak ellenséges propagandát. (S. L. S.)
Észak-Afrikában áll bosszút a kínaiakon az al-Kaida algériai szárnya, véli egy londoni kutatóintézet. A Stirling Assynt szakértői szerint az Iszlám Magreb al-Kaidája az Algériában dolgozó kínai munkásokat fogja célba venni, válaszul az ürümcsi eseményekre. Állítólag a szervezet – amely amolyan franchise rendszerben működik, azaz nincs közvetlen kapcsolatban az Oszama bin Laden vezette hálózattal – utasítást is adott tagjainak a bosszúra, ám ez feltehetőleg nem azt jelenti, hogy az ujguroknak bármi közük lenne az al-Kaidához. Justin Crump, a kockázatelemző cég terrorizmus-szakértője a Guardian brit lapnak elmondta, szó sincs arról, hogy ez az al-Kaida terveinek egyik építőkockája lenne, csak egy kisebb csoport lép akcióba saját szakállára. Bár a tervet kontraproduktívnak nevezte, elképzelhetőnek tartotta, hogy a jövőben más iszlamista mozgalmak is hasonlóképpen döntenek, például Indonéziában, ahol Kína-ellenes megmozdulások voltak a napokban. Algéria meglehetősen egyértelmű célpont, hiszen ebben az országban legalább 50 ezer kínai dolgozik, Észak-Afrikában pedig több százezerre tehető a számuk.
Peking közben ellentámadásba lendült, s a médián keresztül próbálja saját igazáról meggyőzni a világot. Kínai hírlapok szerint visszatért a nyugalom Ürümcsibe, a hétfői lövöldözés ellenére, a China Daily angol nyelvű honlap pedig élesen kritizálta Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt, aki korábban népirtásnak nevezte az ürümcsi harcokat. A lap szerint a török kormányfő beszédében beleavatkozik Kína belügyeibe, a népirtásra vonatkozó kitétel pedig „felelőtlen és alaptalan”. A szigorú központi felügyelet alatt álló honlap – amely külön cikket szentel a nyugati sajtó szerinte torzító tudósításainak – rámutat, a kínai kormány számára mindig is az etnikai közösségek közötti harmónia megteremtése volt a legfőbb cél.
Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben
Macron megszólalt, Meloni reakciója mindent elárult + videó
Nem a gyerekmedencében fulladt meg a kislány a Palatinuson – megszólalt a fürdő
Méhkasba nyúlt a kormány: 47 ország ment neki Magyarországnak – Ukrajna sem maradt ki a sorból
„Nem érdekelt” – Cinthya Dictatort nem hozta lázba saját esküvője, már Molnár Tomi is kiakadt
Ficonak elege lett Brüsszelből: „Hol akarnak minket bevetni? Mibe akarnak minket belerángatni?”
Magyar zászlók ezrei tűnhetnek fel a klub-vb mai rangadóján New Yorkban + videó
Max Verstappen megint álnéven tesztelt
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Magyarország 88 embert szállított haza a Közel-Keletről
Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért
Megkapta az RTL-es szerződést, majd jó katonaként elment tüntetni
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.