Az SZDSZ tavaly ugyan lemondott a kormányzati felelősségről, az európai parlamenti választások után pedig megszűnt olyan pártként létezni, mint amely a jövőben komoly politikai erőként szóba jöhet, a holdudvar azonban annyira sikeresen vert gyökeret, hogy az „SZDSZ-esség” képviselőiből álló hálózat valószínűleg továbbra is meghatározó szereplője lesz a sajtónak, a gazdasági életnek és a politikának is.
Hetek óta szólnak arról hírek, hogy a pártjukat elvesztett helyi SZDSZ-esek keresik a politikai egérutat, és egyre több jel szerint az MDF lesz a menedék. Erre maga a demokrata fórum is számít, hiszen – erről is írtunk már – számos helyi szervezetben tárt karokkal várják az „árván maradt” SZDSZ-politikusokat. Dávid Ibolya MDF-elnök maga nyilvánította ki, hogy mindegy, ki honnan jön, helyet talál a pártban, ha annak politikáját elfogadja. Ez a politika pedig Bokros Lajos színre lépése óta már egyértelműen a gazdasági neoliberalizmus által kikövezett úton halad. Hogy a két párt, illetve jelenlegi meghatározó képviselőik összeborulására van igény, azt az SZDSZ részéről a Magyar Bálint által jegyzett, a Népszabadságban korábban megjelent egész oldalas dolgozat bizonyítja. Az írás lényege, hogy a „rendszerváltó erők” bocsássanak meg egymásnak a kölcsönös sérelmekért, és minthogy mára már több dolog közös bennünk, mint ami különböző, így kifizetődő lenne összefogni, és együttes erővel megcélozni a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.
A bizonytalan jövő helyett viszont itt a biztos jelen: az SZDSZ ugyan kilépett a Gyurcsány-kormányból, de a koalíciós üzlet jegyében pozícióba került szabad demokrata holdudvarnak esze ágában sincs levenni a kezét a bőven folyó pénzcsapokról. A Heti Válasz korábbi összeállítása szerint a koalíciós szakítás után még 118 SZDSZ-káder foglalt el 149 posztot különböző állami cégek vezető testületeiben. Köztük több volt képviselő, kormánytag és polgármester is megtalálható. A lap arra is kitért, hogy a szabad demokrata hátterű kontingens sokkal több tagból állhat. Az összeállítás szerint az SZDSZ-es pártkatonák körében különösen népszerűek az erdészettel-vadásztatással foglalkozó részvénytársaságok (Kóródi Mária és Gombos András volt környezetvédelmi miniszter, illetve államtitkár, valamint számos parlamenti exképviselő is efféle cégek testületeiben kötött ki), valamint kiváló káder-utógondozóként működnek a nemzeti vagyonkörbe tartozó Volán-vállalatok, továbbá a gazdasági tárca által felügyelt MÁV-érdekeltségek. Az SZDSZ-esek bár kikoptak néhány helyről, az állam üzleti érdekeltségeinek jó része még továbbra sem tisztult meg tőlük.
Érvénytelen tisztújítás? Szabálytalanul hívták össze az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlését a párt jószolgálati és etikai bizottsága szerint. A testület rámutat: az így összehívott küldöttgyűlésen hozott döntések és határozatok is szabálytalanok lesznek.
Jason „Aquaman” Momoa és zenekara koncertet ad augusztusban Budapesten
