Jóval nagyobb mértékben nőtt a felmérések szerint a vártnál az amerikai fogyasztók borúlátása, ezért Nyugat-Európában és a régióban is negatívba fordultak az indexek. Oroszországban komoly, hatszázalékos esést okozott az olajjegyzésárak lejtmenete. Közép-Európában a leggyengébb teljesítményt a budapesti börze nyújtotta. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 261,08 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 14325,71 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója a távirati irodának elmondta, a BÉT unalmas kereskedési napot zárt, amelyben a vezető papírok két százalék körüli veszteséget könyveltek el, egyedül a Magyar Telekom vesztesége volt ennél kisebb, félszázalékos. A magyar piaccal kapcsolatos hír nem látott napvilágot, míg a külföldi hírek közül a szakértő az amerikai Michigan Egyetem fogyasztóihangulat-indexét emelte ki, amely kissé rosszabb lett a vártnál. Ennek ellenére a nyugat-európai piacok csak enyhe mínuszt produkáltak, gyakorlatilag stagnáltak. A régiós indexek és a BUX nagyobb mértékű gyengülését az olajár csökkenésével, s ennek nyomán az orosz tőzsde esésével hozta összefüggésbe az igazgató. A héten nem történt igazi elmozdulás, egyhelyben toporgott a piac. A jövő hétre előretekintve kissé felhősebb a kép, az olajár esése és a japán jen erősödése nem túl pozitív jel, de a hétkezdetet nagyban befolyásolhatja az amerikai tőzsde pénteki zárása – fejtette ki Szegner Balázs.
Gyengülő irányba sodródott tegnap a forint: az eurót délután négy órakor 277,08 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délután négy órai 275,62 forinttal. Csütörtökön 275 és 277 forint között, pénteken 276 és 278 forint között ingadozott az euró árfolyama.
Ablakon menekült a sorozóbizottság elől + videó
