Légkondicionált falu

Vass-Gabay Dorka
2009. 07. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egész falu távfűtő-, valamint távhűtőrendszerét szeretné kiépíteni a Veszprém megyei Megyer vezetősége, ahol egy bioerőmű és aszalóüzem létrehozásával gondoskodni lehetne a település áram- és hőenergia-ellátásáról. A körülbelül 500 millió forintos beruházás megvalósításának reményében három pályázatot nyújt be a helyi önkormányzat – tudta meg lapunk Pajer Kristóf polgármestertől. A biogázüzemről idén novemberben, a távhővezeték kiépítésére szolgáló pályázatról pedig 2010 márciusában születhet döntés. Az erőmű 250 millió, a távhőhálózat körülbelül 70 millió, míg a biokazán 100 millió forintba kerül majd.
A polgármester elmondta, az ország legkisebb önálló településeként számon tartott Megyeren mindössze 25 ház található, a falu 64 lelket számlál. Hátrányos helyzetű kistérségként munkahelyeket is tudnának teremteni a beruházással, ráadásul a falu szolgáltatóvá is válhatna, és szert tehetne pluszbevételre. – Miután az éves alapköltségvetésünk alig hatmillió forint, a pályázati önrészt projekthitelből szeretnénk fedezni, ami annyit jelent, hogy a beruházás maga a fedezet – közölte a falu első embere. A távirati irodának úgy fogalmazott, a biogázüzemben keletkező hőenergiával gyümölcsaszaló kisüzemet működtetnének, amelyhez főként a környéken termelt kukoricaszárat használnák fel, a biomasszakazánt pedig a mezőgazdaságban és a kiskertekben fellelhető növényi hulladékkal fűtenék. A megmaradó hőt a falu 25 házának fűtésére használnák, ennek révén nyáron a házak hűtése is megoldható lenne, így Megyer az ország első légkondicionált települése lehetne – tette hozzá a polgármester. Sikeres pályázat esetén már 2010 novemberétől működne az erőmű és az aszalóüzem, valamint a fűtő-hűtő rendszer.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.