Leszállópályával bővült a kastélyhotel

Győr Ágnes
2009. 07. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európában egyedülálló módon, repülővel és helikopterrel is érkezhetnek a vendégek a kozmapusztai Hertelendy Kastélyszállóhoz. Somogy megye egyetlen ötcsillagos szállodája mellett ugyanis a hét végén felavatták a leszállópályát. Nagy ünnepnek nevezte a napraforgóval körülölelt repülőtér átadását Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy a kifutó olyan vendégeket is a hazai luxuskomplexumba csábít majd, akik megszokták, hogy repülővel és helikopterrel közlekednek.
Az átadóünnepségen a parkban felszolgált grillebéd után az egybegyűltek légi bemutatót tekinthettek meg. Ejtőernyősök ugrottak célba, s összekapaszkodva ernyőikkel, óriási nemzeti lobogót formálva értek földet. A nap folyamán többek közt Veres Zoltán Európa-bajnok és Guinness-rekorder, valamint Besenyei Péter világbajnok műrepülő is bemutatót tartott. Később a vállalkozó kedvű vendégek maguk is sétarepülésen vehettek részt.
Egyelőre nincsen borítás a körülbelül 800 méter hosszú leszállópályán, amelyre már a megnyitóra érkező vendégek jelentős részét és a sajtó képviselőit is repülővel szállították. A későbbiekben azonban a tervek szerint a jelenlegin kívül egy aszfaltos kifutó is elkészül majd. Remélhetőleg így a jövőben már az időjárástól függetlenül is bármikor tudnak le- és felszállni a légi járművek a szálloda mellett.
A Kaposvártól 40 kilométerre nyugatra, egy 150 hektáros parkban fekvő kastélyszálló az 1920-as években épült, és jelenleg svájci tulajdonban van. Nevét Hertelendy Andorról, egykori megálmodójáról és tulajdonosáról kapta. Magas színvonalú szolgáltatásaiért fennállása óta számos díjat kapott. Valaha vendégei közt tisztelhette gróf Széchenyi Zsigmondot is, aki a térséget kitűnő vadászati lehetőségei miatt igen gyakran látogatta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.