Széles körű vita bontakozott ki Németországban a fegyverviselés szabályainak megszigorításáról, miután Winnendenben március elején a tizenhét éves Tim Kretschmer apja pisztolyával ment be iskolájába, illetve a közeli utcán tizenöt embert ölt meg, majd saját magával is végzett. Bajorországban a szövetségi tanács a nyári parlamenti szünetet megelőző utolsó ülésén úgy döntött, tizennégyről tizennyolc évre emeli a korhatárt azok számára, akik nagy kaliberű sportfegyvereket akarnak használni. Megszigorította a fegyvertárolásra vonatkozó ellenőrzések szabályait, valamint arról is határozott, hogy az országban legálisan tartott fegyverekről 2011 végéig elektronikus központi regisztrációt kell létrehozni.
Mindez azonban egyelőre nem fékezi meg azokat, akik a winnendeni vérengzéshez hasonló cselekedetekre készülhetnek. Már egy nappal a tragédia után a rendőrség Landsbergben őrizetbe vett, majd elmegyógyintézetbe utalt egy diákot, aki hasonló tett elkövetésével fenyegetőzött. Regensburgban egy tizenöt éves fiú – Tim Kretschmer tettére utalva – bejelentette: „A következő, aki hasonló dolgot művel, az én leszek!”
Március közepén a Dachsbergben működő Waldorf-iskola egyik elbocsátott tanára jelezte, hogy vérengzésre készül, szerencsére rövid idő alatt a nyomára jutottak, és őrizetbe vették. A bajor tartományi belügyminisztérium megdöbbentő adatai szerint hétről hétre újabb fenyegetések látnak napvilágot. A winnendeni ámokfutás óta száznegyvennyolc esetben kaptak hírt olyan fiatalokról, akik követendő példának tartják azt, ami Winnendenben történt. A bajorországi iskolákba telefonon vagy az interneten keresztül érkeznek a riasztó fenyegetések.
A keresztényszociális belügyminiszter, Joachim Herrmann nem gondolja, hogy valamennyit komolyan kellene venni. Mint mondta: „Megdöbbentő, hogy kizárólag viccből hány fiatal ijesztgeti embertársait meggondolatlanul azzal, hogy ámokfutóval találkozhat.”
A politikus azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a „vicc” már önmagában bűncselekménynek számít, és három évi börtönbüntetés is kiszabható érte.
Figyelmeztette a fiatalokat arra is, hogy egyetlen ilyen lépéssel tönkretehetik a jövőjüket: „Melyik munkaadó lesz hajlandó olyan pályázót felvenni, akit elítéltek ámokfutással való fenyegetés miatt?”
Facebook, Apple, Amazone – elhagyhatják Európát Brüsszel miatt?
