Már nem lehet biztonságosan kilépni az utcára, drága Albán Úr, mert ugyanis mindenhol náciak gyűlölködnek, ma is, ami történt a boltban, ott volt az a nő a kisgyerekkel, maga el sem tudja képzelni, aranyos Albán Úr, milyen ádázul nézett, amikor ügyesen elésurrantam a pénztárnál, hogy nem szégyelli magát az ilyen perszóna. És ez csak egy darab esemény volt a számtalan közül, amelyek egy magamfajta baloldali nyugdíjast érnek ebben az országban, amelyet keresztül-kasul dúlt az Orbán Viktor uszító magatartása. Én félek, kedves Albán Úr, reggelente általában egy kezdődő, szolid aggodalommal ébredek, déltájban már erősen gyötör a félelem, estefelé meg kifejezetten keményen rettegek. Hát az Orbán Viktortól, ki mástól, vissza fog jönni az a gazember a hatalomra, és megint nekiesik a nyugdíjasoknak, ahogy szokott. Remélem, eleinte csak lopni fog, és csak majd aztán kerülünk sorra, hogy megszedte magát ez a gátlástalan tolvaj alak. Én mindenesetre összeraktam minden értéket egy kis vaskazettába, amit még a gyárból hoztam el, amikor nem figyelt oda senki, és betoltam az egészet az ágy alá, amin feküdni szokok, szerintem itt nem találja meg egykönnyen, de ha mégis, hát majd a vasba beletörik a körme. Ezek a dolgok töltik ki a napjaimat, meg a szeretet a Bajnai Gordon Legújabb Baloldali Miniszterelnök Úr iránt, aki nem engedi, hogy a Fidesz máris nyerjen, hanem csak később lesz nekik szabad, addig meg bármi történhet még, például, hogy az emberek tömegével térnek vissza a baloldali értékprogramhoz. És eközben ki is találtam valamit, egy ügyes jogi megoldást, igen, piperkőc kis Albán Úr, egy olyan ravasz dolgot, hogy nem is biztos, hogy az Orbán Viktor lesz a Miniszterelnök, hanem a Bajnai Úr tud még maradni akármeddig. Úgy tudom, eddig még nem jött rá senki, én is csak most, amikor figyelem az SZDSZ eseményeit, hát komolyan mondom, borzasztó, ami ott van, göröngyös Albán Úr, bár nemigen tudom, hogy éppen mi történik. De ez a jó kis Orbán-ellenes trükk ott fordult elő, szerintem kampány helyett ezt kellene tanulmányozni, mert nagyon érdekes. Tehát. A Retkes Attila Úr győzött ugyebár, és azt is mindenki megszavazta, hogy a Kóka János Úr menjen onnan, ahol éppen van. Valami parlamenti tisztségből, mindegy. És akkor most jön a körmönfont húzás, drága Albán Úr, mert a Kóka Úr viszont azt mondta, hogy marad! Marad! Hát ez a Columbo tojása, milyen jó kis trükk! Ezt kell megcsinálni megint! Nyerjen a Fidesz, amennyivel akar, de utána majd a Bajnai Úr azt fogja nyilatkozni, hogy márpedig ő marad, és kész. Az Orbán Viktor meg majd nyeríthet Alcsúton, nem tudhat mit tenni, mert hát ilyen a jogállam, a Parlamentben mások a szabályok, mint a Fideszben, jobb, ha megszokja, mint a Retkes Úr teszi éppen. És így aztán folytatódhat a válságkezelő program, mert a sok Fideszessel ellátott Parlament vagy megszavazza, és akkor jó, vagy nem, akkor pedig be lehet jelenteni, hogy miattuk vannak a nehézségek az országban. Ördögi csapdaterv ez, drága Albán Úr, de szükség van az ilyenekre, mert ez az Orbán Viktor a demokráciát akarja lerombolni, amit mi hősiesen védelmezünk, idestova hatvan éve.
Lejegyezte: Csermely Péter
A Hunyadi-sorozatról is tanácskoznak a Tokaji Írótáborban
