Matthäus-sztori: talányos elválás

Lothar Matthäust kétéves magyar szövetségi kapitányi pályafutása során a gyors és határozott igenek, valamint a lassú és bizonytalan, olykor ki sem mondott nemek emberének ismerhettük meg. Ennek fényében a közte és a Fehérvár FC között június 10-én létrejött előzetes szóbeli egyezség, majd az azt követő, állítólagos megállapodás bejelentése után percről percre csökkent az esélye annak, hogy a szerződést írásba is foglalják, és – legalábbis e tekintetben – nem is csalatkoztunk. Szombaton ugyanis a következő kommüniké látott napvilágot: „A felek különböző okokból nem jutottak megállapodásra. A tárgyalások eredménytelenül zárultak, de mindkét fél sok sikert kíván a másiknak a jövőre nézve. A felek a megállapodás meghiúsulásának részleteit üzleti titokként kezelik, így arról nem nyilatkoznak.”
Tekintve, hogy a fehérváriak korábban kész tényként tálalták a kettő plusz egy éves kontraktust, és nemegyszer konkrét napot jelöltek meg Matthäus munkába állására, részükről meglepően békülékeny, általános és lakonikus a fent idézett szöveg. Kérdés, a részletek elhagyásával kit kímélnek inkább; az egykori aranylabdást vagy saját magukat. Mivel tények híján hipotéziseket gyártani felesleges, nézzük, mi jöhet ezután! Nyilvánvaló, hogy Székesfehérváron nem szűk szakmai értelemben vett futballedzőt kerestek, hanem egy jóval tágabb koncepciót és konstrukciót építettek volna Matthäus nevére, lényére, úgyhogy marad két lehetőség: vagy találnak egy másik, valószínűleg kevésbé hatékony fugurát ugyanehhez a stratégiához, vagy alapjaiban megváltoztatják az ideológiát, és nagy hirtelenjében szerződtetnek egy labdarúgó-szakembert.
Ami Matthäust illeti, az ő motivációjára akár napokon belül fény derülhet – mármint akkor, ha elkötelezi magát valahová, leginkább Kamerun válogatottjához. Zsigerből, megszokásból felróhatjuk neki, hogy csak jobb híján jött volna Magyarországra, de mivel mindenki „még jobb híján” fogadja el a saját hivatásában, pályafutása során az aktuálisan legjobb ajánlatot, és a játékosként 150-szeres német válogatott világbajnoktól nem várhatjuk, hogy a szíve húzza hozzánk, a mi focinkba, ez csak üres frázis.
Mint ahogyan az is, hogy most rajtunk röhög a világ. Dehogy röhög, a nemzetközi futballelit ránk se hederít. Félreértés ne essék, Matthäusszal együtt is csak az ő személye miatt tenné, és aki ezt nem hiszi, idézze fel magában, mennyire mélyült el attól az üzbég labdarúgásban, hogy Zico helyére Luiz Felipe Scolari érkezett trénernek a taskenti Bunyodkorhoz.
Ezért aztán a legutóbbi bajnokságban hatodikként zárt, Ligakupa-győztes FC Fehérvár vezérkarának is sokkal gyakorlatiasabb kérdésekre kell válaszolniuk: mi legyen a Lothar segítőjéül kiszemelt, Mainzból hazahívott Bódog Tamással és Disztl Péter kapusedzővel? Egyáltalán: kit és milyen szándékkal nevezzenek ki vezetőedzőnek?