Nem kívánták kommentálni a Köztársasági Elnöki Hivatalban (KEH), hogy a Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség annak ellenére intézett nyilvános támadást Sólyom László ellen, hogy az államfő májusban aláírta a homoszexuálisoknak csaknem minden házastársi jogot megadó, bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. (A jogszabály júliusban életbe lépett; ettől fogva az egynemű párok anyakönyvvezetők előtt „kelhetnek egybe”.) A hat meleg civil szervezetet tömörítő szövetség közleményéből kiderül: azért orroltak meg Sólyomra, mert az államfő elfoglaltságára hivatkozva elhárította a homoszexuálisok találkozóra irányuló kérelmét. Utóbbiak arról szerettek volna eszmét cserélni, hogy a Jobbik más radikális szervezetekkel együtt a szeptember 5-i „méltóságmenet” megakadályozását tervezi. A melegjogi aktivisták szerint az államfő „figyelmen kívül hagyja egy hozzá forduló kisebbség kérését, tudván, hogy a meleg emberek a felvonuláson és a magánéletben is durva, a szabadságjogokat sértő erőszaknak vannak kitéve”. A Népszabadság szerint Sólyom a találkozót kezdeményezőknek írt válaszában leszögezte: ha a tervezett felvonulással azonos időben és helyen olyan demonstrációt tartanak, ami törvénysértő, a hatóságok feladata a jogszabályok betartása.
A korábbi évek megmutatták, sok politikai lehetőség rejlik a budapesti homoszexuális-felvonulásokban; a tavalyi fesztivál radikálisok általi elutasítása például Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek szolgáltatott ürügyet a Magyar Demokratikus Charta életre hívásához. A homoszexuális aktivisták 2008. nyári „méltóságmenetét” előre hírhedtté tette, hogy plakátjaikon három-öt éves gyermekek fotóit használták fel. Ezt Szabó Máté ombudsman is elítélte.
Ami a csak a homoszexuálisokat érintő, regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvényt illeti, a napokban annak megsemmisítését indítványozta az Alkotmánybíróságnál Hámori Antal, az MTA állam- és jogtudományi bizottságának köztestületi tagja, az Életvédő Fórum alelnöke.
magyarorszag-segitseg-ukrajna-gaz
