Nagyon jó, de sérült lelkű emberként ismerte Michael Jacksont egy magyar gyermekorvos, Cser Mária Ágnes. A doktornő annak a kisfiúnak volt a kezelőorvosa, akinek májátültetését és az utókezeléseket a világsztár fizette, valószínűleg megmentve ezzel az életét.
Amikor nemrég bejelentették, hogy Michael Jackson többéves hallgatás után világ körüli turnéra indul, magyar ismerőse, Cser Mária Ágnes doktornő érezte, hogy nem lesz jó vége az újabb megpróbáltatásnak. Az amerikai popcsillag és a magyar orvos 1994-ben találkozott először a Bethesda Gyermekkórházban, ugyanis az énekes több gyógyintézetet is felkeresett magyarországi látogatása alkalmából. Jackson a református egyház által üzemeltetett kórházban vette észre a vidám, mindig a folyosón sétálgató fiút, Farkas Bélát, aki veleszületett súlyos májbetegségben szenvedett. Az orvosoktól megtudta, hogy a kis beteg szervátültetéséhez gyakorlatilag minden készen áll, a beavatkozás elvégzésére vállalkozó brüsszeli intézet is bármikor fogadná, csak éppen az egészségügyi pénztártól nem érkezik támogatás a műtétre. Michael Jackson ekkor gondolkodás nélkül rávágta: majd én kifizetem. Így is lett. Béla néhány nap múlva már Belgiumban volt kivizsgáláson egy ápolónő, Eszter és Cser Mária Ágnes kíséretében, majd fél év itthoni várakozást követően donort is találtak számára. A májat egy agyhalott felnőtt férfiból operálták ki, s míg a vidéki kórházban tartott a beavatkozás, a kis csapat már úton volt Brüsszelbe egy német betegszállító repülőgép fedélzetén.
A doktornőre nagy felelősség hárult, hiszen a nevelőszülők teljes körű döntési joggal ruházták fel, a műtétbe beleegyező nyilatkozatot is ő írta alá. A szervátültetést 1995. március 11-én végezte el az Otte professzor vezette brüsszeli csoport, ezt követte az öt hónapos utókezelés, majd többszöri kontroll. A beavatkozás olyan sikeresnek bizonyult, hogy az immár tizenkilenc éves fiatalember teljesen meggyógyult. Jelenleg éppen szakmai gyakorlatát tölti. Mivel vér szerinti szülei magára hagyták, örökbe fogadó családhoz került, nevet változtatott, s nem akar a nyilvánosság előtt szerepelni. Szakács lesz, ezt azért lehet tudni róla. Cser Mária Ágnes másfél évtized múltán is könnyeivel küzd, amikor egykori kis betegéről mesél. Fonyódi nyaralójában találkozunk, negyvenkét év orvosi munka után ide vonult vissza a nyári hónapokra. Azt mondja, Michael Jackson valószínűleg megmentette Béla életét, hiszen bár az OEP-támogatás idővel biztosan megérkezett volna, a szervátültetésre váró betegek kezelésekor az orvosok versenyt futnak az idővel.
– Nem tudjuk, meddig élhetett volna a kisfiú műtét nélkül, májbetegségének azonban jellemző velejárója, hogy idővel megtámadja az agyat is. S még ha a páciens életben marad is, súlyos szellemi károsodást szenvedhet. Jackson több tíz millió forintnyi támogatásának köszönhetően azonban Béla ma teljes életet élhet. Hasonló betegséggel évente két-három gyermek születik Magyarországon – teszi hozzá a doktornő –, őket többnyire a németországi Ulmban operálják meg. Róluk persze nem gondoskodik egyetlen gazdag híresség sem, úgyhogy meg kell várniuk, míg finanszírozni tudják kezelésüket.
Amikor Jackson 1996-ban, a mintegy húszmillió példányban eladott History című lemeze megjelenését követően újra Budapesten koncertezett, találkozni akart Bélával. Azt szerette volna, ha megnézi őt népstadionbeli fellépésén. Mivel Béláék vidéken laktak, még két szobát is foglaltatott számukra abban a budapesti luxushotelben, ahol stábjával megszállt. Cser Mária Ágnes azt meséli, ekkor volt alkalmuk közelebb kerülni Jacksonhoz, hoszszan, majd egy órán keresztül beszélgethettek vele szűk körben.
– Nagyon jó, de sérült lelkű embert ismertem meg benne, akinek egyszerűen nem volt gyerekkora – fogalmaz az orvos, aki szerint a legendás énekes életét három dolog tette tönkre. Először is a családja, főként agresszív, pénzéhes apja, aki tehetségét felismerve kihasználta fiát, s egészen kis korától kezdve felléptette lokálokban pénzért. Márpedig akinek az ifjú éveit tönkreteszik, felnőttként aligha lehet boldog ember – vallja a gyermekorvos. Aztán betört az életébe az erkölcsöket nem ismerő amerikai média- és sztárvilág, amely pillanatok alatt milliárdos hírességet faragott Michael Jacksonból, összeroppantva egyéniségét. S amikor mindezen túl volt, kezelésbe vették a sarlatán orvosok, akik jó pénzért csodát és egészséget ígértek neki, azonban a lelke után a testét is tönkretették. A doktornő szerint kevesen ismerhették a popkirály igazi énjét, mindenki csak kihasználta. Nem hiszi, hogy bármi igaz lenne a pedofilvádakból, ám tény, hogy az előbbiek miatt csakugyan valósággal menekült a gyerekekhez. Elvégre ők legalább őszinték voltak hozzá.
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
