A következmény
Biró: Tudja ön, hogy milyen komoly dolog az eskü?
Tanu: Tessék?
Biró: Tudja, hogy mire kell megesküdnie?
Tanu: Arra, hogy az igazságot mondom.
Biró: És tudja, mi lehet a következménye, ha hamisan esküszik?
Tanu: Igen. Megnyerjük a pört.
A vizsgálóbiró előtt
Vizsgálóbiró: Nem szégyenli magát, hitvány tíz forintért valakit megölni?
Rablógyilkos: Istenem, nem tehetek róla, hogy csak tíz forintja volt a szerencsétlennek!
Végrendelet-készítéskor
Egy uzsorás végrendeletet diktál a jegyzőnek. Szokás szerint ezzel a mondattal kezdi:
– Istennek ajánlom lelkemet…
A jegyző nem állhatja meg, hogy közbe ne szóljon:
– No, ennek a hagyatéknak aligha fog örülni az Isten.
Tanuvallomás
– Hát az úgy történt, kérem alásan, hogy csizmadia komám a „vörös-kakas” korcsmárost akasztófára való zsiványnak nevezte; erre a vörös-kakas egy bunkós botot vett elő s hátulról csizmadia komám fejére suhintott, hogy csak ugy csattant belé. Hanem hogy eltalálta-e valósággal, azt már nem tudom, mert éppen akkor gyujtottam rá a pélpámra.
Ez is enyhítő körülmény
A tolvajt, akit egy szekrény feltörésével vádoltak, két évi börtönre itélt a törvényszék. Tekintettel azonban arra, hogy a kár jelentéktelen volt, a büntetést egy évi fogházra szállította le a kir. tábla.
Elnök (vádlotthoz az itélethirdetéskor): Van még valami megjegyezni valója?
Vádlott: Instálom alásan a tekintetes királyi törvényszéket, méltóztassék meggondolni, mennyit vesződtem keservesen, s még sem találtam semmit. Ezért már csak azt az egy esztendőt is elengedhetné a biróság.
Mert ismeri
Becsületsértési pört tárgyal a biró.
– Miért nevezte a panaszost, ki arra semmi okot nem adott, vén szamárnak?
– Mert, kérem alásan, én már harmincz esztendő óta ismerem.
Ilyenek az ügyvédek
– Ügyvéd úr! – kiált a kereskedő az ajtaja előtt elhaladó prókátorra.
– Nos?
– Nem lenne szives megmondani, hogy jó-e ez a húsz koronás?
– Jó – válaszol az ügyvéd zsebre dugva a bankót.
– Kérem vissza a pénzemet! – szól ijedten a kereskedő.
– Itt van tizenöt korona – válaszol az ügyvéd – öt nekem jár az ügyvédi tanácsért.
Két mértföldes tréfa
Csizmát lopott a csavargó, de elfogták.
A végtárgyalás alkalmával azt kérdi tőle a biró:
– Vádlott, mit hozhat fel mentségére?
– Csak tréfáltam tekintetes biró úr!
– Úgy! És meddig akarta vinni ezt a tréfát?
– Csak két mértföldnyire – válaszolt a tolvaj szerénységet szinlelve.
(A nevető Magyarország, összeállította Gracza György, 1901)
Nigel Farage pártja a legnépszerűbb a brit keresztények körében
