Trágya csak áthatlan burkolatu gödörrel ellátott, bekeritett tartóba rakható; könnyen bomló, rothadásnak induló anyagoknak a trágyagödörbe dobása tilos, a gazdák felügyelni kötelesek, hogy a ganélé az utczára, a szomszéd telekre át ne folyjon.
A marha- és lótrágya, a szemét és bárminő épitkezési iparüzlettel járó hulladék, roncsalék csak alól és körülzártan deszkázott, vagy kassal ellátott oly kocsikban szállitható, melyekből azoknak tartalma az utczára ki nem hullhat.
Az utczán, köztereken vizelni vagy azokat bemocskitani, továbbá ezen helyeken a közhasználatban levő kutakon a szappanyozás és mosás tilos.
A már létező és netán panaszra okot szolgáltató peczegödröknek eltávolitása és hova helyezése iránt a városi tisztiorvos véleménye alapján a rendőrkapitányi hivatal intézkedik.
Az ürszéket és szemetet más, mint e czélra hatóságilag kijelölt helyre hordani tilos, mely helyeknek kijelöléséről a város tanácsa időről időre gondoskodni köteles.
A Varga-patak mindkét oldalán fekvő telkekről az ürszékeknek a Varga-patakba vezetése tilos, s a meglévő ilyen csatornák ezen szabályrendelet hatálybalépésekor azonnal lezárandók.
Ha az áruczikkek vagy termények fel- vagy lerakásánál valamely utczának vagy köztérnek bemocskolása nem mellőzhető, tartozik az illető fél a bemocskolt térséget azonnal megtisztittatni és a szemetet és piszkot saját költségén az arra kijelölt helyre eltávolittatni.
A járdáknak állandó elfoglalása tilos, és ezeknek időközi elfoglalása is csak ugy engedtetik meg, ha a fel- vagy lerakodás gyorsan, fennakadás nélkül is akkép történik, hogy a közlekedés ezáltal tetemesen és hoszszabb időre ne akadályoztassék.
A levágott marha-, valamint az eladásra szánt bármiféle húst s egyéb állatrészeket a városban csak fedett szekéren, hordóban vagy külön tartályban szállíthatni.
Épitkezéseknél a törmeléknek, kiásott földnek s egyéb anyagoknak az utczatéren engedély nélkül ideiglenes elhelyezése is tilos, hol térszüke miatt az udvaron az elhelyezés eszközölhető nem volna, az épitési anyag, omladék, szemét és efféléknek hova helyezése iránt előleges bejelentés nyomán a rendőrkapitányság intézkedik.
Házlebontásoknál a porladék belocsolandó, és az omladék csak veder [ben] vagy csusztatódeszkén bocsátandó le. Omladékot falról ledobni tilos.
Háztetőről és házerkélyről a hónak az utczára lehányása csak reggeli 7 óráig engedtetik meg. Előzőleg azonban mindig a szükséges intő- vagy óvjelek kitüzendők.
A lehányt, valamint az udvaron halomra gyült hó és jég az illető háztulajdonos által saját költségén az e czélra kijelölt lerakodási helyre szállítandó. Az udvarból havat vagy jeget az utczára kihordani tilos.
A ház előtti járda és gyalogút, nemkülönben a járda mellett elvonuló folyóknak kitisztitását a háztulajdonos tartozik minden másodnapon reggeli 7 óráig eszközöltetni, a leseprendő szemét, hó, valamint a fölkapart jég és egyéb piszok mindig csak az utcza kövezetére és nem a folyókába halmozandó össze, és minden második nap az utczai szeméthordó kocsik által hordandó el.
(Székely-Udvarhely rendezett tanácsú város szabályrendeletei, 1875–1896)
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
