Öt nappal a tervezettnél később, de legalább újabb botránytól mentesen zárult le a labdarúgó NB I-es mérkőzések közvetítési jogáért folytatott tárgyalássorozat. Kisteleki István, a szövetség elnöke tegnap elfogadta a Sport TV tulajdonosa, a Chello Central Europe Zrt. ajánlatát, így a következő három idényben ez a csatorna sugározza a magyar bajnoki találkozókat. (Csupán alaki kérdés, hogy Kisteleki szignója után a nap során az MLSZ elnökségének és a hivatásos ligának is jóvá kellett hagynia szerződést, amint azt meg is tették.)
Az MLSZ június 25-én még a Digi TV ajánlatát fogadta el, ám a Sport TV július 4-én jelezte: él opciójával, vállalja ugyanazokat a feltételeket, ami a korábbi megállapodás szerint azt jelentette, elnyeri a jogot. Kisteleki akkor úgy nyilatkozott, ezek után már csak a formális döntés van hátra a 9-i elnökségi ülésen. Meglepetésre múlt hét csütörtökön az MLSZ mégis időt kért. A problémát hivatalosan az okozta, hogy a Digi TV ajánlatában Digi- előfizetési csomag is szerepelt juttatásként, a Sport TV pedig UPC-s csomagot kínált, s felmerült, a kettő egyenértékű-e. Sőt Kisteleki tegnap még hozzábiggyesztette, a Digi TV ráígért az ajánlatára, több mint másfél milliárddal adna többet. Ám a rend, a fegyelem, a törvényesség jegyében az MLSZ ezt nem fogadhatta el. A húsosfazék körül tolongó lobbisták legnagyobb fájdalmára. Az elnök így csak annyit tehetett, hogy hálát rebegett Teszári Zoltánnak, a Digi TV tulajdonosának, amiért „felkavarta az állóvizet”.
A végeredményre így sem panaszkodhat az MLSZ. Az a portéka, ami éveken át szinte ingyen sem kellett senkinek, hirtelen nagyon értékes lett. A szerződés értelmében a sportcsatorna 2009 és 2012 között 5,6 milliárdot fizet a magyar labdarúgás különböző szintű mecscseinek közvetítéséért. Csak összehasonlításképpen: a Duna TV – amely péntek esténként adott és ad a jövőben is NB I-es meccseket – változatlanul évi 90 milliót fizet.
Alaposan felértékelték a magyar labdarúgást. Hamarosan kiderül, torzít-e a képernyő.
Tiktok-diktátor? Ceaușescu mémként tér vissza a román közéletbe
