Mozgalmas fél év mögött és előtt

Kevés olyan mozgalmas fél éve volt a rendszerváltás utáni Magyarországnak, mint amilyet most hagytunk magunk mögött. A tavaly ősszel kirobbant nemzetközi pénzügyi krízis előbb a magyar gazdaságot taszította az előzetesen vártnál nagyobb mélységbe, majd a balliberális politikai elitet is romba döntötte. Megbukott a Gyurcsány-kormány, és vele együtt kis híján összeomlott a nemzeti valuta. Az európai parlamenti választás rekordokat döntögető jobboldali győzelmet eredményezett, később pedig a bukott Gyurcsány helyébe lépő Bajnai Gordon startolt rá a Guinness- rekordok könyvébe való bekerülés lehetőségére. Nem sok olyan kormánya volt ugyanis a legújabb kori Európának, amelyik az áprilisban megalakult kabinetéhez hasonló méltatlan körülmények között foglalhatta el a helyét, valamint ennyire alacsony társadalmi támogatottság mellett próbálta befoltozni az államháztartáson éktelenkedő lyukakat.
Lejáratódott hatalmi elit
Az elmúlt hat hónapban a hazai pártrendszer drasztikus átrendeződése is kezdetét vette. Ez a folyamat a nyitányát jelentheti annak az elitcserének, amelynek már húsz évvel ezelőtt be kellett volna következnie. A több mint két évtizede meghatározó szerepet játszó posztkommunista politikusok a Magyar Köztársaság stabilitásának sírásói lettek, holott tetteiket állításaik szerint kizárólag a demokrácia és a jogállamiság védelme vezette. Az első számú felelősnek számító Gyurcsány Ferenc mellett olyan veretes nevek tartják a kezükben a jelképes ásóbotot, mint például Draskovics Tibor, aki főszereplővé lépett elő a Hír TV riportereinek autójába rejtendő kábítószer botrányában (MÚOSZ etikai bizottsága, figyelem!). A sor a rabosított Szilvásy Györggyel folytatható, aki Dávid Ibolya és Herényi Károly társaságában került kínos helyzetbe a tavaly őszszel kirobbant lehallgatási botrány miatt. További nevek felsorolása sem okozna gondolt. A bíróság előtt álló Zuschlag János (MSZP) vagy az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) személye világosan jelzi, hogy az elkövetkező években nagyon is indokolt lesz az elmúlt két ciklus törvénytelenségeinek kivizsgálása.
A demokratikus intézmények aláásása
A megszámlálhatatlan skandalum mellett idén tavasszal azok a problémák is kiütköztek, amelyek halaszthatatlanná teszik az 1989-ben létrehozott alkotmányos rendszer legalább részleges korrekcióját. A Legfelsőbb Bíróság például több mint egy évig elnök nélkül működött. Ötödik nekifutásra sikerült ugyan Baka András személyében új főbírót választani, ám a tízszázalékos MSZP a mai napig nem magyarázta meg, miért tartott kerek egy évig eljutnia arra a következtetésre, hogy az Európa legmagasabb ítélkezési fórumait is megjárt jogászprofesszor a megfelelő ember az igazságszolgáltatásban eluralkodó káosz felszámolására. Nem a legfőbb bírói testület volt azonban az egyetlen független intézmény, amelyiknek működési zavarokkal kellett szembenéznie. Az Alkotmánybíróság esetében már nem is meglepő, hogy tavaly nyár óta csupán kilenc tagja van. A feladatát következetes pártatlansággal ellátó legfőbb ügyészt a köztársasági elnöknek kellett megvédenie az őt ért kormánypárti támadásoktól. Célkeresztbe került az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is. Szabó Máté az etnikai bűnözés kapcsán fogalmazott meg a kelleténél kissé nyersebb szóhasználattal néhány észrevételt, amelyeknek igazságtartalmát nehéz megkérdőjelezni, és amelyekkel a június 7-i választási eredményeket látva a magyar társadalom egyre növekvő hányada is egyetért. Veszprémtől Tatárszentgyörgyön át Ercsiig húzódott azoknak az erőszakos eseményeknek a sora, amelyek egyértelművé teszik, hogy a cigány kisebbség problémájának kezelésében az eddig alkalmazott eszközök totális csődöt mondtak. Gyökeres szemléletmódváltásra és a politikai korrektséget felváltó őszinte beszédre van szükség, függetlenül attól, hogy a romák elkövetői vagy áldozatai voltak a nagy társadalmi visszhangot kiváltó bűncselekményeknek.
A pénzügyi elit gőgös kivagyisága
Nem kerülte el a válság a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) sem, mert Simor András szintén szembekerült a nagyobbik kormánypárttal. Az MNB-elnök esete csupán abban különbözik az előbbiektől, hogy távozásának szükségességét az ellenzék is felvetette. Nemcsak a pénzügyi válság kezelése kapcsán elkövetett szakmai hibák miatt érték kritikák, hanem a nevéhez kapcsolódó offshorecég-ügyek is árnyékot vetettek a személyére. A ciprusi adóparadicsomba menekített százmilliók botránya hatalmas politikai és erkölcsi terhet akasztott az ország legjobban fizetett (7,2 millió forint per hó) köztisztviselőjének nyakába. Ne feledjük azonban, hogy ugyanezt az offshore-koloncot Bajnai Gordon miniszterelnöknek, Oszkó Péter pénzügyminiszternek és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élére frissen megválasztott Farkas Ádámnak is cipelnie kell. A hazai pénzügyi elit gőgös kivagyisága és számonkérhetőségének elmaradása egyébként nem maradt társadalmi válasz nélkül, hiszen a júniusi európai választás az antiglobalista és nagytőkeellenes politikai csoportok erősödését is eredményezte.
Bajnai, a gyengekezű stróman
Az alkotmányos rendszer válságának legnagyobb mélységeit azonban nem a független intézményeknek sikerült elérniük, hanem az Országgyűlésnek és a kormánynak. Az év első két hónapjának semmittevése után először Gyurcsány Ferenc senki által előre nem jelzett lemondásának lehettünk szemtanúi. A lehangoló utódkeresési mizéria eredményeként végül a bukott miniszterelnök egyik bizalmasa került a kormányfői székbe. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy Bajnai Gordon nem több egy gyenge akaratú strómannál, aki a süllyedő hajóról elsőként eliszkoló Gyurcsány helyett elvállalta Dominique Strauss-Kahn IMF-elnök magyar hangjának szerepét. Botrányos üzletemberi előélete az őt megválasztó pártokat is kompromittálta, mivel a Hajdú-Bét csődjében vagy a Dataplex értékesítésben játszott szerepe máig tisztázatlan. Tegyük hozzá, hogy a nehézkes induláshoz képest a Bajnai-kormány eddig ütésállónak bizonyult, bár a korábbiaknál is forróbbnak ígérkező ősz csak ezután következik. A Nemzetközi Valutaalap diktátuma alapján bevezetett megszorítócsomag átmenetileg ugyan stabilizálhatja a forint árfolyamát, javíthat néhány makrogazdasági mutatón, ám a jövőbeli növekedési lehetőség szempontjából semmilyen biztató elemet nem tartalmaz. Sajnos a szociális ellátórendszernek éppen azon elemeibe nyúlt bele (a lakástámogatási rendszer vagy a gyes időtartama), amelyek eddig úgy-ahogy fenntartották a középosztály létbiztonságát.
Kivágóné egynapos tagsága
Magyarországot évtizedek óta ugyanaz a gazdasági-politikai elit irányítja. Erejüket és befolyásukat a rendszerváltás sem törte meg. Ez a felső tízezer hol kommunista, hol pedig liberális mezbe öltözve birtokolta a hatalmat. Az 1990 utáni időszak két jobboldali kormányzati ciklusa kevés volt ahhoz, hogy érdemben változtasson a pártállami időszakból örökölt erőviszonyokon. Ahhoz, hogy Magyarország kikerüljön ebből az ördögi körből, egy szimpla kormányváltásnál nagyobb horderejű átalakulásra van szükség. Egy olyan országot kellene teremteni, ahol az emberek sorsáról nem a Kivágó Iván Györgynéhez hasonló, másfél órás közszereplők dönthetnek, akik karrierjüket a pártállami titkosszolgálat tisztjeként kezdték, később pedig a Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselőjeként tűntek fel. Szinte biztosra vehető, hogy az MSZP hangyaszorgalmú hivatalnokaként ténykedő politikus nem is volt tudatában, hogy egynapos közgyűlési tagsága milyen mértékben válik a hazugságokra épülő baloldali hatalomgyakorlás szimbólumává. Tegyük hozzá, tőle legalább sikerült gyorsan megszabadulni. Nem úgy a mellette mindvégig kitartó MSZP vezérkarától, amelynek prominensei belső torzsalkodásaik ellenére a július 4-i kongresszuson is egyetértettek abban, hogy az előre hozott választásokat a rájuk váró apokaliptikus méretű vereség veszélye miatt mindenképpen el kell kerülni. A generációs ellentétnek álcázott párton belüli villongások egyelőre a szokásos koreográfia szerinti kiegyezéssel végződtek, a szervezeti és vezetési problémák azonban Lendvai Ildikó dörgedelmei ellenére sem szűntek meg. Egy súlyos választási kudarc olyan elfojtott indulatokat szabadíthat fel, amelyek a párt szétesését is eredményezhetik. Figyelemre méltó színfoltja volt a zárt ajtók mögötti gyűlésnek Szili Katalin lemondása a házelnöki tisztségről. Nagy kérdés, hogy a pécsi időközi polgármester-választás nagy vesztese mit ért azon, hogy „újjá akarja építeni a baloldalt”. Valószínűnek tűnik, hogy ugyanúgy a menekülési útvonalat keresi, mint a brüsszeli EU-biztosi székről álmodó Veres János.
Megszűnőfélben az SZDSZ és az MDF
Nem vitás, hogy Kivágónénak a főváros 2009-es költségvetésének elfogadását lehetővé tevő igen szavazata, valamint az ezt kísérő főpolgármesteri asszisztálás volt az utolsó szög a Szabad Demokraták Szövetségének koporsójában. A harmadik Magyar Köztársaság létrehozásában kulcsszerepet játszó párt kizárólag saját magát teheti felelőssé azért a katasztrofális eredményért, amivel az európai parlamenti (EP) választás éjszakáján kellett szembesülnie, és ami alighanem az általuk tönkretett, lejáratott, elárult liberalizmus végét is jelentheti. Az SZDSZ már egy vitán felül szabályos küldöttgyűlést sem képes megrendezni. Az SZDSZ a mai kisgazdapárt, csak Torgyán nélkül. A vagyonadót a frakciótagok közel fele nem szavazta meg. Röviddel később az utánpótlást jelentő Új Generáció teljes vezérkara is lemondott posztjáról, többen pedig a pártból is kiléptek. Nehéz átlátni, hogy egészen pontosan mit akarnak az egymással szemben felsorakozó érdekcsoportok. Az elmérgesedő belső ellentétek miatt valós veszéllyé vált a párt kettészakadása.
Nem lehet túl sok oka a bizakodásra a köztársaság másik szülőorvosának, a Magyar Demokrata Fórumnak sem. A tömegessé vált kilépések miatt itt is elfogyóban van a tagság, a párt. Az MDF e pillanatban nem több egy tetszetős címkénél, ami Bokros Lajos alakulóban lévő pártjának hajtókáján fityeg. Ez az új politikai tömörülés legfeljebb a programfüzetben található lábjegyzetek alapján lesz konzervatívnak tekinthető. Leendő választói bázisa még nehezen írható körül, ám az SZDSZ holdudvarának kiüresedését látva aligha kell majd létszámgondoktól tartania. Kérdés persze, hogy hosszabb távon lehet-e úgy működtetni egy pártot, hogy aki kritizálni meri az elnökség döntéseit, azt Herényi Károly vagy az elnök asszony valamelyik másik feltétlen híve rögtön kizárja, miközben a stratégiai fontosságú döntéseket a Horthy-korszak világát idéző nyílt szavazással hozzák meg a vezető testületek.
Jóval több oka van az optimizmusra azoknak a politikai erőknek, amelyek számára a siker és a felemelkedés lehetőségét jelentették az EP-választások. A Jobbik az eddig látott szívós kitartással tartósan felküzdheti magát a középpártok mezőnyébe, míg a mindössze néhány hónapja működő, Lehet Más a Politika néven futó szervezet jó esélylyel startolhat a centrumban képződött vákuum betöltésére. Bár egymástól gyökeresen eltérő programot képviselő szerveződésekről van szó, mégis összeköti őket elitellenességük, valamint alulról építkező civil gyökereik.
Fidesz: diadalmenet, de vigyázzunk
Az idei események legfőbb haszonélvezője a Fidesz és a KDNP szövetsége. Az elmúlt hónapok a ferencvárosi és a pécsi időközi voksolásoktól kezdve az európai parlamenti megméretésig valóságos diadalmenetet eredményeztek a jobboldal vezető erejének. Ezek után az országgyűlési, önkormányzati és köztársaságielnök-választást is magába foglaló 2010-es esztendő a polgári politizálás magyarországi történetének legsikeresebb éve lehet, ha a szövetség ki tudja kerülni az előtte ólálkodó csapdákat. Nem csak arra kell gondolni, hogy a gazdasági válság kezelése és az ezzel óhatatlanul együtt járó kényelmetlen intézkedések elfogadtatása az esetleges kormányváltás után sem lesz egyszerű feladat. A túlzott önbizalom és az ellenfelek találékonyságának alábecsülése a makrogazdasági mutatók mínuszainál is több veszélyt rejt magában. Az MSZP-t, a Jobbikot és az MDF-et valóságos szakadék választja el egymástól, ám egy dologban közösek az érdekeik; ez pedig nem más, mint a Fidesz küszöbönálló kiütéses győzelmének megakadályozása. A nagyszámú bizonytalan szavazó kiszámíthatatlan magatartása okozhat még kellemetlen meglepetéseket, ezért mindenkinek óvakodnia kell attól, hogy a június 7-én látott erőviszonyokat automatikusan átültesse a soron következő voksolásokra. Amennyiben azonban a Fidesz nem követ el olyasféle hibákat, amelyek eredményeképpen a két legutóbbi országgyűlési választást nyert pozícióból vesztette el, akkor az általa létrehozott szövetség a jövő évtől történelmi léptékű, egyben visszafordíthatatlan változásokat indíthat el, talpra állítva a megroggyant Magyarországot.