MSZP-s álvita a Magyar Gárdáról

Munkatársunktól
2009. 07. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak vitázni akar az MSZP a Magyar Gárdáról azért, hogy elterelje a figyelmet a valós problémákról, és arról a helyzetről, amelybe a közel 8 éves kormányzásuk alatt az országot juttatták – jelentette ki Balog Zoltán az MNO-nak tegnap. A Fidesz parlamenti képviselője Nyakó István közleményére reagált, amelyben az MSZP szóvivője kifejtette, a Fidesz a Magyar Gárdát támogatja, és nyíltan kiáll a szélsőjobboldal mellett. Balog hozzátette: az MSZP olyan dolgokat állít, amelyekről tudja, hogy nem igazak. Kifejtette, közel egy évvel ezelőtt éppen az ő kezdeményezésére az emberi jogi bizottság tagjai – pártállástól függetlenül – közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben minden félelem- és gyűlöletkeltő megmozdulást, illetve a Magyar Gárda egy konkrét felvonulását is elítélték.
Balog hangsúlyozta: a Draskovics Tibor rendészeti miniszternek küldött levelében sem a rendőrség, sem a Magyar Gárda oldalára nem állt, hanem az emberi szabadságjogok mellé. Ám ha ilyen módon korlátozzák az emberek jogait, mint ahogy az a szombati tüntetésen megfigyelhető volt, az ellen a jövőben is mindig fel fog szólalni, „mint ahogy a tavalyi melegfelvonulás kapcsán is kifogásoltam a rendőri intézkedés hiányát”.
Balog Zoltán levele a 6. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.