Napi sajtószemle

MN
2009. 07. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

The New York Times
Évek óta tisztában vagyunk azzal, hogy George W. Bush kormányzása idején többször is semmibe vették a törvényeket a nemzet biztonságára hivatkozva – ez a megsemmisítő vélemény olvasható ki abból az anyagból, amelyet a hírszerzési és rendvédelmi szervek főszemlélője, John Yoo készített a felhatalmazás nélküli lehallgatási ügyekről. Ebből fény derül többek között arra is, hogy a szeptember 11-i terrortámadást követően a támadók utáni hajszát nem hátráltatta az az érvényben lévő rendelkezés, miszerint a felelős szerveknek igazságügyi felhatalmazást kell szerezniük. Ezt a érvet a Fehér Ház jogászai agyalták ki, miután az elnök utasítást adott amerikai állampolgárok nemzetközi kommunikációjának lehallgatására.


times.co.uk
Több külföldi újság kritizálta az ukrán vezetők döntését, hogy betiltanák Sacha Baron Cohen új filmjének, a Brünónak a vetítését az országban – írja az amerikai hetilap gúnyos hangvételű cikkében. A film, amely egy homoszexuális osztrák férfi hírnév felé vezető kalandjairól és utazásáról szól, sok olyan elemet tartalmaz, amelyek sérthetik az állampolgárok ízlését. Makszim Rostockij, a kulturális bizottság elnöke szintén a betiltás mellett tette le a voksát. Úgy gondolja, hogy a konzervatív és vallásos ukrán embereknek nincs szükségük az effajta humorra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.