Négy opció

Érdekes időket élünk: bár az Ikonból politikus című publicisztikámban (Magyar Nemzet, június 11., 7. oldal) egyetlen szót sem írtam a sajtószóvivőről, ő mégis válaszlehetőséget kért (és kapott) „az érintettség okán”. Publicisztikára – éppen annak szubjektív volta miatt – amúgy sem nem szoktak válaszolni, de ha igen, akkor az érintett veszi a fáradságot, hogy saját maga válaszoljon.
Továbbra is úgy gondolom, hogy Tőkés László rendkívül fajsúlyos és tiszteletre méltó személyisége a magyar közéletnek (ezúttal is gratulálunk a Truman–Reagan-szabadságemlékéremhez, amelyet A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítványtól kapott; és felháborítónak tartjuk, hogy erről az eseményről a washingtoni magyar nagykövetség honlapján egyetlen sort sem találtunk, ráadásul az EP-képviselő tiszteletére rendezett fogadást sem a magyar, hanem a román nagykövetség adta!), ám ettől még nem gondoljuk azt, hogy Tőkés László politikusként tévedhetetlen.
Demeter Szilárd írására (Kiegészítések Lukács Csaba írásához, Magyar Nemzet, június 19.) reagálva: nem rendelkezem olyan információkkal, miszerint Szász Jenő különalkut szeretett volna kötni az RMDSZ-szel, kihagyva belőle Tőkés Lászlót. Ez nem is életszerű, hiszen a volt udvarhelyi polgármester által vezetett Magyar Polgári Párt (MPP) felajánlotta Tőkés Lászlónak a párt EP-listájának első helyét. Ha a válasz szerzőjének vannak ezt megcáfoló bizonyítékai, örömmel tanulmányoznám azokat. Van viszont egy másik, a Fidesz elnökségéből származó információm, mely szerint Tőkés Lászlónak a legnagyobb magyar ellenzéki párt felajánlotta az EP-lista első helyét, hogy az összmagyar érdekek brüsszeli képviselője legyen. Tőkés László tehát bővében volt a választási lehetőségeknek: elindulhatott volna függetlenként (két éve így sikerült bejutnia); dönthetett volna az MPP listája mellett (két éve az aláírásgyűjtések során, majd a szavazásnál is komoly támogatást kapott az MPP helyi szervezeteitől és aktivistáitól, így most is lettek volna bejutási esélyei); elfogadhatta volna a Fidesz–KDNP ajánlatát a biztos befutó helyről, és volt az RMDSZ-es opció. Azzal a párttal való megegyezés lehetősége, amely méltatlan és megalázó módon fosztotta meg a püspököt a tiszteletbeli elnöki funkciótól, és utána is kígyót-békát kiabált rá. Úgy gondolom, hogy Tőkés László rosszul döntött, amikor ezt a negyedik lehetőséget választotta: rehabilitálta az RMDSZ-t, és összedöntötte a kétségkívül lassan, de azért épülő erdélyi nemzeti oldalt.
Ez a döntés – kívülről úgy tűnik – egy reváns azért, amiért az polgári egyesület 2004-es kongreszszusán a párt vezetőjévé nem Tőkés László mostani munkatársát, Szilágyi Zsoltot választották. Vitatkoznánk Demeter azon állításával, hogy „azért beszélhetünk egyáltalán polgári-nemzeti oldalról Erdélyben, mert van nekünk egy Tőkés Lászlónk” – ha ez így lenne, ennek nagyon diktatúraíze lenne, és ezt Erdélyben sem tartjuk üdvözítőnek. Azt gondoljuk, Tőkés Lászlót túlságosan befolyásolják az őt körülvevő megélhetési politizálók, akik rossz tanácsokat adnak neki. Azt is tényként tudjuk, hogy 1989 előtt a református lelkészen fürtökben lógtak a Securitate emberei, még a legszűkebb munkatársi és családi környezetében is. Vajon mi a garancia arra, hogy teljesen megváltozott a román nemzetpolitika, és most nem próbálják meg ily módon – barátait, tanácsadóit megzsarolva – befolyásolni?
Ami a taktikusságot illeti: az sem tűnik jó stratégiának, ahogy Tőkés egy Heti Válasz-interjúban kiállt Tabajdi Csaba mellett, épp a magyarországi EP-kampány finisében. „A szocialista Tabajdi Csaba egymaga felért egy kisebbségpolitikai szabadcsapattal – következetesen állt ki a magyar kisebbségek védelme mellett. A szocialista frakcióban pedig az számított, amit ő képviselt. Ha bejut, várhatóan a többiek sem fognak szembemenni a nemzeti érdekekkel” – mondta. Lehet, hogy így van, de nem tudunk nem emlékezni arra, ahogy Tabajdi kampányolt a 2004. decemberi népszavazást megelőzően a kettős állampolgárság ellen. „Kiürülne a Kárpát-medence” – vizionálta a szocialista politikus, és ez nehezen értelmezhető a nemzeti érdek melletti konok kiállásként.
Értem, hogy a megbocsátás fontos keresztényi kötelesség, de úgy gondolom: elsősorban akkor alkalmazandó, ha a vétkes megjárta a maga damaszkuszi útját, és megérett a megbocsátásra. Ha az elkövetett tetteknek soha nincs következménye, és elmarad a felelősségre vonás, akkor az erdélyi magyarság is oda kerül, ahol most a magyar társadalom van: szétomló, értékvesztett, mindenből kiábrándult állapotba. Ha mindannyian azt valljuk, hogy csak egy magyar világ van, akkor nincs kétféle erkölcs: a besúgókkal, a diktatúra kiszolgálóival, a hazaárulókkal csak akkor lehet összeborulás, ha azok hiteles Paulusokká változnak.
Jegyzetemben felhoztam egy nyárádszeredai példát, és az élet azóta ugyanott produkált egy másik, a dolgok lényegét jól megvilágító eseményt. A többségében magyar városka RMDSZ-es vezetése és önkormányzati többsége azt tervezi, hogy a település egyetlen általános iskolájának egy részét lebontja, azzal az indokkal, hogy az iskola helyén található földterületet cseretelekként felajánlják a román ortodox egyház részére, templomépítés céljából. A helyi önkormányzat négy MPP-s képviselője most a függetleneket győzködi, hogy ne szavazzák meg a rendeletet, és így meghiúsuljon a kétharmados döntést igénylő elképzelés. A kérdés adott: Tőkés László az RMDSZ EP-képviselőjeként oda tud-e hatni, hogy magyar iskola helyett RMDSZ-es javaslatra ne épüljön ortodox templom Nyárádszeredán?