Továbbra is bizonytalan, hol lesz a végső nyughelye Michael Jacksonnak. A június 25-én elhunyt énekestől – amiként arról beszámoltunk – kedden előbb a nyilvánosság kizárásával, családi körben búcsúztak el a Los Angeles-i Forest Lawn temetőben. Később a popcsillag aranykoporsóját átszállították a Staples Center sportcsarnokba, ahol húszezren emlékeztek meg a művészről. A gyászszertartások befejeződtek, a nézők hazamentek, közben a sajtó megírta Jacksonról, hogy Forest Lawnban temetik el. Jó választásnak tűnt, hiszen a temetőben olyan hírességek nyugszanak, mint Clark Gable vagy Humphrey Bogart. Jackson koporsóját a gyászszertartás után nem ebbe a sírkertbe, hanem egy másik, meg nem nevezett helyre szállították – tudta meg a Fox News. Ennek több magyarázata is van. Az énekes halálának oka még mindig ismeretlen, zajlanak a vizsgálatok. A Guardian című lap úgy értesült, az is elképzelhető, hogy a sztár testét eltemetik, agyát azonban nem, az elvégzendő tesztek miatt. Az ilyen eljárás nem ritka, a hozzátartozók egy része megvárja a procedúra lezárultát a temetéssel, mások nem.
A végső nyughely kiválasztása a hatósági engedélyeken múlhat. A Staples Centerben tartott búcsúztatás után a család egy harmadik megemlékezést is tartott Hollywood Hills egyik temetőjében. Ott is sok hírességet temettek el, a Fox News elemzői szerint azonban nem valószínű, hogy Jackson koporsója odakerül. A popsztár testvérei többször is azt nyilatkozták, hogy fivérük Los Angeles melletti birtoka, Neverland lenne az ideális hely. Ez azonban a hatályos törvényekbe ütközik, Kaliforniában ugyanis csak a hamvasztás utáni urnás temetéseket engedélyeznek magánházaknál. A Jackson család állítólag abban reménykedik, hogy a hatóságok ezúttal kivételt tesznek.
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
