Olvasóinktól

Dr. Vándor Béla (az Összmagyar Testület tagja; a Határon túli magyarságért, Összetartozunk Alapítvány kuratóriumi elnöke): Sokféle hírrel lepnek meg bennünket a médiában nap mint nap. Lassan kezdjük is megtanulni, mit fogadjunk el, és mit ne. Olvasunk indiai árvízről, dél-amerikai autóbalesetekről és sok egyébről, ami a világban történik, és aminek a hitelességéről nincs módunk meggyőződni. S olvasunk néha ügynöklistákról is. A Magyar Nemzetben is megjelent egy ügynöklista június 13-án. A lista azok nevét tartalmazza, akik valamilyen módon részt vettek Nagy Imre újratemetésének „hangulatjavításában”. Nagyon hamar nagyon sokan tiltakoztak, többen alibit is igazoltak, hogy például nem is voltak Budapesten abban az időpontban. A listán szerepel Bartis Ferenc neve is. Azé a Bartis Ferencé, aki tíz évet ült a szamosújvári börtönben az Utószó című verséért. Én magam ’56-os pesti srác voltam, a Tompa utcai egység tagja, és akik ismernek, tudják, hogy politikai nézeteimet nem változtatom naponta. Fizikai tanú nem vagyok Bartis Ferenc alibijéhez, de hitem és meggyőződésem szerint többet ér a lelki tanúságtétel: Bartis Ferenc soha nem volt és nem lehetett ügynök. Kőkemény, megalkuvás nélküli ember volt. Egyáltalán nem helyénvaló, hogy három évvel a halála után, amikor már nem tud védekezni, „tudományosan” bemocskolják az emlékét. Hitelesnek látszó vád volt a Magyar Nemzetben, hogy „az állambiztonság megbízásából” cikket jelentetett meg a Magyar Világban. A Magyar Világ archívumában ez a cikk nem található meg – és ez nem véletlen. A Magyar Világ című újság háromszor jelent meg 1956 novemberében, s hosszú szünet után 2002 októberétől jelenik meg folyamatosan. 1989-ben nem létezett. Sokan vagyunk, akik büszkén emlékeznek korunk egyik nagy költőjére, az Összmagyar Testület megálmodójára. Egy ilyen emberre kegyelettel kellene gondolni, nem sárdobálással bemocskolni az emlékét. Még 2002-ben négyórás tanúmeghallgatáson vettem részt – önszántamból – a BRFK-n. Akkor ott elmondtam a történetemet: hogyan kínoztak meg az ávósok ’56-ban, hogyan vittek ki a Szovjetunióba stb. A kihallgató rendőrtiszt nagyon együttérző volt. Aztán jött a választás, néhány hónappal később pedig a határozat. Ebből megtudtam, hogy engem soha nem kínoztak meg, és nem vittek ki a Szovjetunióba. Kíváncsi vagyok, ezek után miféle ügynöklistán fogok megjelenni?

Árpád Béla (Budapest): Kíváncsi vagyok, hol húzódik a határ egy országgyűlési képviselő általános kötelezettségei, választói felhatalmazása és a közönséges médiaripacskodás között. Milyen erkölcsi, emberi és természetesen szakmai (törvénykezési) elvárásaink lehetnek egy olyan képviselővel szemben, aki – akár egy doboz mosópor – eladandó áruként kormánylapokban hirdeti magát, mint futtatott és menő rádiós személyiség? Nem tudom, mit szól az ominózus esethez az igen tisztelt Országos Választási Bizottság. Ahhoz, hogy egy képviselői mandátum tulajdonosa magasról tesz arra, ami a kötelessége lenne, „visszavonul” pártjából, a politikából, noha még tart az országgyűlési ciklus? És munka helyett egy magántulajdonú baloldali pártrádióban showmankedik jó pénzért? Rytkó Emília mértékadó véleményére vevő lennék. Van-e itt összeférhetetlenség? Vagy a tőle kapott mandátum mi mindenre alkalmas még?