Orbán: Nem lesz koalíció

A Fidesz saját programon alapuló, önálló kormányzást céloz meg, és nem köt koalíciót sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának tisztújító ülésén. A pártelnök szerint a jelenlegi kormány politikai adócsalók gyülekezete, akiket az ország sorsa helyett csak hatalmuk és pénzük mentése érdekel.

Bákonyi Ádám
2009. 07. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bebizonyosodott az európai parlamenti választások során, hogy Magyarországon ma egyetlen kormányképes politikai erő van, amely az emberek szerint is képes megállítani az ország süllyedését, és elindítani azt a felemelkedés útján, ez a Fidesz – mondta Orbán Viktor. Úgy vélte, az eddigi kétpólusú helyett egy centrális politikai rendszer látszik kiépülni. A Fidesz elnöke egyértelműen kizárta az összefogást az általa kommunista utódpártnak nevezett szocialista párttal és a jobboldali szélsőséggel, egyben jelezte, az általa vezetett kormánynak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja. – A Fidesz saját programon alapuló, önálló kormányzást céloz meg, és nem köt koalíciót sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal – jelentette ki.
Orbán Viktor „politikai adócsalók gyülekezetének” nevezte a jelenlegi kabinetet, amely előbb bejelenti, hogy adócsökkentés lesz, végül pedig adóemelést hajt végre. Úgy vélte, a kormányt az ország, illetve az emberek sorsa helyett csak hatalom és a pénz mentése érdekli, és az MSZP-nek csupán üzleti érdekei vannak, „épkézláb vezetője”, politikája nincsen. Szerinte a kormánypárt a zsugorodásával párhuzamosan radikalizálódik. – A Gyurcsány–Bajnai-korszak a letartóztatott polgármesterek, az offshore politikusok és a rabosított titokminiszterek korszaka, amelyet le kell zárni – fogalmazott. A pártelnök az MSZP választási pártkasszájának nevezte a kormány által létrehozott szolidaritási alapot, és úgy vélte: ahelyett, hogy a gazdagoktól kunyerálnának, a szocialistáknak inkább vissza kellene adniuk a pénzt, amit elloptak.
A választásokig hátralévő néhány hónapról elmondta, ez az időszak az utolsó nagy összecsapás az emberek reményei és a hatalom tervei között. A Fidesznek az a kötelessége, hogy beváltsa a magyarok utolsó nagy történelmi lehetőségét. – A győzelemig vezető út azonban nem lesz könnyű, és a fárasztó küzdelem végén ünneplés helyett egy még nehezebb és hálátlanabb munka, az ország újjáépítése vár – mondta Orbán Viktor. Ezt követően a párt országos választmányának tisztújító ülésén újra Kövér Lászlót választották elnöknek, az alelnökök: Kupper András, Mátrai Márta, Simicskó István, Szűcs Lajos, Balogh József János, Rácz Róbert, Szakács Imre és Kovács Zoltán.
– Orbán Viktor önmagából és milliárdos bandájának módszereiből indul ki, amikor a kríziskezelő alapot pártkasszának nézi – reagált Nyakó István. Az MSZP szóvivője azt mondta, az ellenzéki pártelnök „fékevesztett hatalomvágyában saját módszereit vizionálja a válságkezelő kormány intézkedései mögött” és mindenhol a meggazdagodás lehetőségét látja. Szerinte a Fideszt és Orbán Viktort csak a pénz érdekli, ezért a mai napig egyetlen fillért sem ajánlottak fel a legelesettebbek megsegítésére. Tegnap pedig már Nyakó egyenesen azt állította, hogy a Fidesz és személyesen Orbán Viktor is hasznot húzott a „párthoz közeli adócsaló cégekből”. – Az MSZP azzal, hogy csak a krízisalapról elmondottakra reagált, beismerte, hogy ma Magyarországon csak egyetlen politikai erő iránt van meg a megfelelő bizalom, és az a Fidesz – fogalmazott Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője szerint az MSZP alkalmatlan a kormányzásra, és itt az ideje, hogy elálljon a változás útjából. Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig azt közölte, hogy megnyugtató Orbán Viktor kijelentése, ugyanis, ha megnyerik a választásokat, sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel nem kötnek koalíciót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.