Országimázs

Kétszer is foglalkozott a múlt héten a Magyar Nemzet (június 16-án és 19-én) a Professzorok Batthyány Köre és a Konrad Adenauer Alapítvány májusi konferenciájával, amelynek témája a mai Magyarország külföldi, elsősorban németországi megítélése volt. Kellő tapasztalat híján nem merek állást foglalni abban a vitában, hogy milyen is lehet a nyugat-európai újságolvasó véleménye hazánkról, azonban én is úgy tapasztalom, hogy néhány jelentős sajtóorgánumban, mint a Die Zeit, a Frankfurter Allgemeine, az Economist vagy a New York Times, keményen elmarasztaló vagy kétes eredményeket magasztaló cikkek jelentek meg rólunk az elmúlt években. Ezekre az a jellemző, hogy egyrészt pontos tényekre alapozva, másrészt néhány meghatározó jelentőségű adatot elhallgatva, erősen elfogult nyilatkozókat megszólaltatva, nyilvánvaló magyar belpolitikai szempontok alapján rafináltan eltorzítják a valóságot. A jelenség nemcsak azért érdemel figyelmet, mert nyitogatja a bicskát a zsebünkben, hanem azért is, mert közvetlenül árthat az országnak. Egy külföldről kapott értesülésem szerint a német utazási irodákban egymás után mondják le a magyar programokat a bizonytalan politikai helyzetre hivatkozva.
Egy-egy rosszízű magyarországi beszámoló megjelenése után professzortársaim felháborodva követelik, hogy írjunk cáfolatot, mutassunk rá a szerző elfogultságára, védjük meg az igazunkat. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják. A magyar lapokban sem könnyű cáfolatot megjelentetni ilyen vagy olyan sérelmezett állításról, de ha mégis sikerül, válaszunkat követi a viszonválasz, amely nemegyszer lenullázza a mondanivalót. A sajtóper külföldi lappal szemben reménytelen, nemcsak az eljárási problémák és a magas költségek miatt, hanem azért is, mert, mint fent írtam, az újságírónak van annyi esze, hogy a tényeket nem hamisítja meg (ebben az esetben lehetne ugyanis a siker reményében perelni), csak elfogult véleményét tálalja meggyőzően. Írhatnánk olvasói levelet, de ezt vagy leközlik vagy nem, és legény legyen a talpán, aki néhány száz karakter terjedelemben, idegen sajtónyelven érdemben vissza tud vágni a hitelrontónak.
Az országimázs alakítása, különösen a hitelrontás elleni fellépés fontosabb ügy annál, semhogy mégoly jó szándékú, de amatőr akciókkal próbáljunk sikereket elérni. Külön erre a feladatra szakosodott intézményre van szükség, amelynek munkáját mindenki segítheti, akinek van komoly mondanivalója. Úgy gondolom, hogy egy ilyen intézmény nem a rosszhiszemű sajtóhírek és vélemények közvetlen cáfolatára, inkább a ferde véleményeket kioltó, pozitív üzenetekre helyezné a hangsúlyt. Ilyeneket kellene elhelyezni minél nagyobb számban a cikk elején felsorolt lapokban, de más sajtótermékekben is. Ehhez ki kell építeni egy kisebb-nagyobb baráti kört olyan külföldi újságírókból, akik szeretik hazánkat és hajlandók megvizsgálni az itthoni események valódi hátterét. Rendszeresen el kell őket látni pontos adatokkal, tisztességesen kell őket tájékoztatni az események hátteréről. El kell ismerni, ha netán valóban elmarasztalhatók vagyunk, mert valljuk be, például a korrupció vagy a politikai vitakultúra terén nincs sok okunk az elégedettségre. Hosszú ideig tartó, kemény munkára van szükség, hogy külföldön Magyarországról az ötvenhatos forradalom, a nyolcvankilences határnyitás, Bartók Béla, Szent-Györgyi Albert, a Rubik-kocka és Puskás Öcsi jusson először eszébe az utca emberének. A kormányváltás után azonnal neki kell látni!

A szerző egyetemi tanár