Minden jel arra utal, hogy a közelmúltban önkormányzati miniszterré lett Varga Zoltán jól be tud illeszkedni az országnyomorító Bajnai-kormány munkásságába. A szocialista politikus már az első pályázati elbírálása során kimutatta a foga fehérjét szűkebb hazájában, Békésben. Intézmények felújítására, bővítésére, buszok vásárlására lehetett pályázni nemrég a régióban. Ötven Körös menti település élt is az alkalommal, s mit ad isten, a tucatnyi nyertes majd mindegyike baloldali vezetésű. Mindössze két kivétel akadt, az egyik Orosháza, ahol ugyan fideszes a városvezetés, ellenben miniszter uram életvitelszerűen ott lakik, sőt még az önkormányzatnak is tagja… A másik ilyen település Tótkomlós, ahol az érvényben lévő szlovák–magyar együttműködés kötelező passzusai kötötték meg Varga Zoltán kezét… Egyébként a miniszter, bár tagja a megyegyűlésnek, nagy ívben elkerüli a tanácskozásokat, se híre, se hamva, holott a vidék igencsak rászorulna az odafigyelésre, hiszen az országos átlagnál jobban leépült – amióta a baloldal van a hatalmon, például minden agrárdolgozóját elveszítette.
A jelek szerint Varga Zoltán a gyurcsányi osztogatási politika méltó folytatója (amúgy Bajnai Gordon átmeneti kormányfő is ezt a módszert folytatja). Igyekezni kell az ilyesmivel a baloldalnak, szorítja őket az idő, hamarosan fordul a kerék. Egyébként az egész országos politikában nagy a kapkodás, amit még el lehet adni – ami megmaradt –, eladják, amit még szét lehet osztani, azt szétosztják (a komálósoknak persze). Aztán gondoskodni kell a túlélésről is, a politikából ügyesen át kell ejtőernyőzni valamilyen szaftos gazdasági, pénzügyi területre, mert az élet megy tovább. Aki megszokta a jólétet, az nem adja alább. Varga Zoltán most még osztogat. Attól tartok, hamarosan őt is ki fogják osztani…
Szibériai felmenőkkel rendelkeznek a magyarok -állítja egy új kutatás
