Várhatóan mindössze három-négy számban, s csak a rövidebb távokon áll rajthoz a pekingi olimpián nyolcszoros bajnok Michael Phelps az Indianapolisban ma kezdődő amerikai úszó országos bajnokságon, amely egyben a római világbajnokság kvalifikációs versenye is lesz. A nyári játékok történetének 14 aranyéremmel legeredményesebb sportolója edzője, Bob Bowman elmondása szerint csak egy állomásként tekint a július 17-én rajtoló vb-re, ennek megfelelően nem készült rá annyit, amennyit korábban egy-egy nagy viadalra.
A hosszabb pihenés és regenerálódás miatt Phelps csak márciusban kezdte meg az edzéseket, amelyeknek egy komoly botrány után vágott neki: mint ismert, február elején egy brit lap fotót közölt róla, amelyen egy egyetemi bulin vízipipából marihuánát szívott. A 24 éves bajnok ugyan csupán három hónapos eltiltással, s egy bocsánatkéréssel megúszta az esetet, ám emiatt sokáig az is kétségesnek tűnt, hogy egyáltalán rajthoz áll majd az ob-n és a vb-n. Végül néhány kisebb megméretés, például egy júniusi Santa Clara-i verseny után úgy döntött, belevág az idénybe. „Örülök neki, hogy a rövidebb számokat választotta. Lényegesen kevesebbet edzett, mint mondjuk az olimpia előtt. Ugyanakkor sokkal jobban odafigyel a stílusára, és a karmunkája sokkal gyorsabb lett. A mostani, illetve a 2011-es vb csak egy-egy állomás lesz a számára, az igazi cél a londoni játékok” – mesélte Bowman mester.
Phelps előreláthatólag csak 100 és 200 méter gyorson, valamint 100 és 200 m pillangón lesz ott az indianapolisi mezőnyben, amely azt jelzi, hogy Rómában is a hasonló számokat választja, választhatja. (Hazája bajnokságáról számonként az első kettő szerez indulási jogot a római vb-re.) Ha tényleg így lesz, az kedvezne az amerikai sztár mögött háromszoros pekingi ezüstérmes Cseh Lászlónak, főképpen 200 és 400 méter vegyesen. (Honfitársunk még 200 m pillangón és a 4x200 méteres vegyes váltóban versenyez az olasz fővárosban.)
Phelps szereplése mellett az a nagy kérdés, hogy ki milyen dresszben száll majd vízbe az indianapolisi megméretésen, ahol várhatóan folytatódik az elmúlt másfél év világcsúcshalmozása. A sportágban a szuperruhák megjelenése új korszakot nyitott, azóta több mint száz rekord született, s ugyan a nemzetközi szövetség az idén szabályozta a mezeket, a vezető sportszergyártók által kifejlesztett ruhák többsége továbbra is használható.
Orbán Viktor megérkezett Esztergomba, hamarosan az MCC Feszten mond beszédet
