A Kárpát-medence és távoli tájegységek tradicionális népzenéjét játszó Keserű zenekar koncertjével ma kezdődik a VIII. Regejáró Misztrál Fesztivál Nagymaroson. A templomkerti színpadon a moldvai népzenét játszó Bácsi Gyurkával és barátaival folytatódik a program. A Gondolatok házának udvarán csöndes intim koncertet ad a házigazda Misztrál együttes. A táncház is Bácsi Gyurkáéké ezen az estén, míg odaát az egykori kocsmakertben a Blues Transit Acustic gyűjt újabb rajongókat a tengerentúli, de Magyarországon is szárba szökkent műfajnak.
Holnap délelőtt mutatkozik be a Dalnokverseny tíz előadója, akik három-négy dallal nevezhettek, melyek közül egy – a Radnóti-évfordulóra tekintettel – a költő valamelyik verse kellett, hogy legyen.
Tavaly nagy siker volt különösen a kisgyermekekkel érkező családok körében a barantabemutatónak, idén délben így a Vértes Egyesület Apródképzőjének növendékei mutatkoznak be a fesztiválközönségnek. A délutáni zenei programot cseh formáció, Tomás Kocko és zenekara nyitja, Szabó Sándor akusztikusgitár-művész és Cziránku Sándor Kárpát Möbiusz nevű együttesével folytatja a sort a templomkerti színpadon. A Bethlen söröző kerthelyiségében egykor kezdődik a jelnyelven előadott Rómeó és Júlia, a katolikus templomban a Vándor Vokál énekel. Este a nagyszínpadon a Misztrál ad csörömpölős nagykoncertet, a szombat esti táncház pedig az Ifjú Muzsikásé és rajongóiké lesz a művelődési házban.
Kilencéves gyerekét küldte lopni egy nő
